tv-musor.hu

orvossag.hu

Jósda.hu

egeszsegugy.hu

deviza.hu

TANYAVILÁG - 14. szám - 2008 április, Szelek hava Tanyavilág

VÁRATLANUL MEGJELENŐ INGYENES KULTURÁLIS KIADVÁNY

TARTALOM

 

HAZUGSÁGOK KORA

Pálffy István is "megvilágosodott"

Sportolók a tanyán

MEDVECZ ATTILA LELKESEDÉSE 8. RÉSZ

Gömöri István verse: Mintha hazajönnél

Csiszár Sanyi tanyakalandjai

LEVELES ZOLTÁN LEVELE INDIÁBÓL

 

 

Nagy Sándor: Erdélyben

Hozzászólás az előző számban megjelent, Isten, sárkány, nagyanyó című íráshoz

Bede Ádám: Tördelék

Kardos Zoltán: ARANYKOR TÖREDÉK

vitéz Dr. Endrey Antal: Bemutatkozás

MINDSZENTI KOMPON ÁLLVA

     

HAZUGSÁGOK KORA
Tibet, Kína, Izrael.

1959-ben Tibet vallási és politikai vezetője, a Dalai láma a kínai megszállás elől Indiába menekült, hol az indiai kormány segítségével Dharamsalában telepedett le és folytatta tevékenységét hazájáért és népéért. Azóta a kínaiak elpusztítottak több, mint ezer(!) kolostort, kétmillió tibetit öltek meg. A Dalai lámát elvesztette Tibet, de megkapta a világ. Tanításait, félelmetes tisztaságát, megalkuvás nélküli békességre való törekvését mindenütt ismerik és elismerik. Nem túlzok, ha azt mondom, a világ leghitelesebb közszereplője. Kína most Olimpiát rendez. Bár a sport már üzleti alapokon működik, az Olimpia szellemisége még mindig hordozza és hirdeti a népek megbékélését - tán most utoljára. Mint sok-sok rendíthetetlennek látszó emberi érték, ez is eltűnőben. Kína eddigi viselkedése és újabb lhaszai terrorja miatt a felháborodás azért igen nagy, egész a kormányokig jutott egy esetleges távolmaradás lehetősége. Kínai követségeket festenek össze Free Tibet jelszavakkal, mindenütt tiltakozások. A vezető média, a hivatalos álláspont azonban megelégszik néhány elítélő jegyzettel, ez is elmúlik, minden mehet tovább. A hírekben látom, hogy felháborodott kínai diák nyilatkozik, hogy a Dalai láma az erőszak okozója, le kellene tartóztatni, a képen idézőjelben a felirat: "a láma kelti az erőszakot." Ezt az idézőjelet majd szépen lassan elfelejtjük, s csak a benne lévő szöveg marad meg agyunkban. A pénzvilág döntése, a pekingi olimpia, megvalósul. Ám ez az erőszakos, öntelt, cinikus gondolkodásmód olyan csapást kapott a Dalai lámától, hogy megmutatta gyengéjét és az emberül gondolkodóknak reményt adott, hogy ez a mindent elsöpörni akaró világnézet és cselekvés mégsem jut teljhatalomhoz s nem borítja be évszázadokig a Földet. Mit nyilatkozott a láma? A kínai népet, beleértve vezetését, nem szabad elítélni. Az emberek s népek újjászületési körforgásában ők még ezen a szinten tartanak s ez a kor épp úgy hozta, hogy most ennyire képesek, ezt tartják fontosnak, egy tőlük távol álló, jelenlegi érdekeiket veszélyeztető gondolkodás, kultúra leigázását. Az olimpiát meg kell tartani s ha a békét veszélyezteti, Ő akár le is mond. Micsoda gondolkodás ez! Egy nép vezetője, aki 49 éve csak annak pusztulását látja, így beszél! Példát vehetünk Róla, hisz' mi a magyarság eltüntetéséért való szándéknak vagyunk az elszenvedői. Akik felelősséggel és aggodalommal gondolnak nemzetükre, folyton keresik a választ, hogyan lehetne megállítani az elnyomás folyamatát, hogyan lehetne változtatni? Másképp látjuk a megoldást pár pohár pálinka után és másként egy vasárnapi mise után. A helyzet annyíra kezd kiéleződni, hogy lassan el kell döntenünk, milyen utat választunk. Az egész világon és Magyarországon is, Izrael erőszakossága miatt nagyon veszélyes vizek felé halad az emberiség. A népek kezdik felismerni az önrendelkezésükre fenyegető veszélyeket, Izrael pedig továbbra is tőkét kovácsol a második világháborús zsidóüldözésekből. A zsidóság iránti ellenszenv egyre nő, miközben erről a témáról nincs párbeszéd, hallgatás van csupán. "Megszólíthatatlanok" - mondja egy ismerősöm. Ez a megszólíthatatlanság pedig magát a világbékét veszélyezteti. A történelem ismétli, ismételheti önmagát. Kedvenc olvasmányomban, Németh László Égető Eszterjében van egy Klein doktor nevű zsidó orvos. Rajta kívül még egy másikhoz is járnak a vásárhelyiek, azonban, mikor Édesapja beteg lesz, Égető Eszter is a megbízható, csendes, megbecsült Kleinhez fordul. Amikor viszont eljött a megkülönböztetés ideje, meglepetten tapasztalja, hogy az emberek, kiket addig gyógyított s akik bíztak benne, kikerülik, elkerülik a doktort. Nagy úr a gyűlölet, gyorsan terjed. A művelt zsidóságnak is feladata és kötelessége is, hogy ne hagyja elburjánzani a helyzetet, ha teheti, állítsa le azokat, akik az újkeletű gyűlöletet okozzák. Mert sok Klein él közöttünk békességben, akár látható vallási hovatartozása, akár nem, igazából ez senkit meg nem érint, mondhatni a kutyát sem érdekli, a bajt azok okozzák, kiket látunk, hallunk a médiában. S aki most megszokásból, vagy azért mert jól megtanulta a leckét, antiszemitának nevezne, tisztelettel kérem, ne tegye, mert nem vagyok az. Gondoljon inkább arra, mi a fontos az életben, s hová vezethet az, ha valamiről nem beszélünk, ami van.
Mindannyian a Jóisten kezében vagyunk s tán van igazsága Gera Zolinak is, ki szerint mindegy mennyien gyünnek ide Izraelből, az sem számít, hogy gyorsabban megkapják a magyar állampolgárságot, mint egy vajdasági vagy erdélyi magyar, nem baj, gyüjjenek csak, a magyar befogadó nemzet, elnyeli a kést, mint a vaj, a második vagy harmadik generáció már turul madaras pólóban fog járni.
Bartha Miklós, Kazárföldön címmel írt egy tanulmányt, melyet 1901-ben adtak ki először. Ebben arról az erőfeszítésről van szó, amelyet a magyar állam tesz, megpróbálván megakadályozni, hogy a Lengyelországból és Galíciából bevándorló orthodox zsidók teljesen kizsigereljék a Bereg megyei négyszázezres rutén lakosságot. Végül idéznék ebből a műből, amit az interneten is megtalálhattok:
"Teljes tisztelettel hajlok meg a vallásos meggyőződések előtt. Azt is koncendálom, hogy melegebben érezzünk azok iránt, kiket a hitágazat szálai hozzánk fűznek. De néhány ezer bevándorolt ember kedvéért, akik nem igaz polgárok, akik csalásból, hamisításból, zsarolásból és uzsorából élnek: talán csak mégsem engedhetjük elpusztítani a földnépének százezreit? (.) A zsidó vallású magyarok meg kell, hogy engem értsenek! Békés, csöndes, zajtalan úton íme a földművelési kormány vezetése alatt egy mozgalom indult, mely gazdasági és nemzeti problémát old meg. A mozgalom nem érint jogos érdekeket sehol.(.) Mihelyt mindenki fölismerte ennek az akciónak a mivoltát: nem alapos-e a remény, hogy harcba megy érette az egész magyar faj? Legyen zsidó, keresztény, legyen nagyúr, legyen szegény legény; de aki nem avégből érinti meg ezen akció zászlaját, hogy azt megcsókolja, hanem avégből, hogy letépje: azzal szemben minden magyar ember köteles a zászlót megfordítani, s éreztetni vele a rúdnak teljes súlyát."

GG

Vissza az oldal tetejére

 

Pálffy István is "megvilágosodott"
Neki tán csak hisztek, hisz' benne van a tévében!

Pálffy István megvilágosodott2006 július 28-án, Rádiós jegyzetében tökéletesen és tömören leírta a mai magyar valóságot. Az interneten egy darabig olvasható volt, majd persze levették, de néhány nemzeti elkötelezettségű honlapon még megtalálható.
" Veszélyben van az én hazám. Ma már nem az a kérdés, hogy milyen, hogy hány tenger hullámai nyaldossák a partjait, vagy hogy miféle népek lakják. Mert bajban van az én hazám a határon belül és kívül is. Szerkezetének eresztékei recsegnek-ropognak, eltűnik az 1000 éves rendszer, tíz falu nem épít templomot, helyette bezárja az iskoláit, a kispostát, holnap már a hivatalt is, holnapután pedig a vonat meg a busz sem jön többé. A magára hagyott ember elfárad, megvénül, kevés lesz az SZTK-bot, hogy támassza. Aki még mozdulni tud, az meg menekülőre fogja. Elhagyja a földet, amelyből vétetett, a helyét génmanipulált nagyüzem foglalja el. Megtelnek a városok népekkel, a körzetes iskolákban egyre kevesebbet tanítanak majd a hazáról. Lesz megint kötelező nyelv, csak most nem a kolhozról, hanem a globalizált világ kórusában kell majd énekelni.
Persze könnyedén tercelnek a rendszerváltás haszonlesői, a nemzeti vagyon áruba bocsátásából elvtelenül gazdagodók. De miként sodródtunk ilyen veszélybe? Tizenkét évvel az európai csatlakozási kérelem beadása után mintaországból a szégyenpadra kerültünk. Az ország üres, a kassza nemkülönben. De miként jutott idáig az én hazám? Hogy napról napra csökken az ereje, kevesebb a dolgozó embere, születő gyermeke, fogy a lakossága, miközben egyre több a felírt gyógyszere, abortusza, szaporodnak a betegségei és sokasodnak a halottai. Nem segít már ezen a többi magyar sem, a határokon túl. Valami végleg elromlott. Szeretet, szolidaritás, szinergia, egyik sem magyar kategória. Tatárt, törököt, Trianont még túléltük, de most, most veszélyben van a mi hazánk."

Vissza az oldal tetejére

 

Sportolók a tanyán

Jó néhány éve, mikor feltűnt egy új emberfajta, néhány nagydarab csibész, vagy súlyosabb esetben gengszter melegítőben, illetve hát szabadidőruhában, azaz joggingban vagy tréningben kezdett járni, napközbeni ügyes-bajos dolgait is intézni. Igen sajátos gondolatvilágot képviseltek, vitatkozni nem volt érdemes velük, ha meg mégis volt valami közös dolog, mindig úgy alakult, ahogy ők akarták. Egyszer egy ilyen brigád, csudálatos fényes nagy autójukon, becsöppent Szikkadthoz a tanyára - mint tudjuk, nála mindenki jól érzi magát. Már belül vannak a kapun, imbolygó dokkmunkás felsőtestükkel tartanak befelé, gyün eléjük Jani s köszönés helyett már kiáltja is rájuk:
- Na mi van, ti sportolók vagytok?!
Gyönyörű csapás volt! Nem is tértek magukhoz s Janit ismerve nem is térhettek míg ott voltak, mert biztosan nem engedte ki kezéből az előnyt.

"Szikkadt" Jani

Vissza az oldal tetejére

 

MEDVECZ ATTILA LELKESEDÉSE 8. RÉSZ
Gáborom! Már írok is! Feszület

Jó pár évvel ezelőtt Ferenc Atya a vasárnapi szentmisén a prédikációban azt kérte, ha elhaladunk egy templom vagy feszület előtt, vagy bármilyen kereszt előtt, vessünk keresztet, s ha férfiemberen van kalap, emelje meg. Megfogadtam. Az utcánk elején van egy feszület. Mi gondozzuk, mi festettük újjá.
Jó érzés úgy elmenni, vagy hazajönni, hogy üdvözöljük. Amikor megfogadtam Ferencünk kérését, valami érdekes dolog történt. Nagyon sokat utazom, s valahogy mindig meglátom a kereszteket.
A templomot messziről látni. A feszületeknél nem egyszer volt olyan, hogy csak oldalra néztem, s ott volt egy. Egy 150 Km-es utazásnál nagyon-nagyon sok kereszttel találkozunk, amit addig észre sem vettem.
De miért is írom ezt? A minap éppen Fehérváron voltam. Volt még egy kis időm sétálgatni. Elhaladtam egy templom előtt, s keresztet vetettem. Ekkor velem szemben jött egy Úr, tán ötven körül. Megemelte a kalapját, finoman bólintott, meghajolt. Annyira szép volt, mert a mai rohanó világunkban ilyet én még városban nem láttam. Megemelte a kalapját a Templom előtt.
Sajnos már rég nincs kalapom. Vagyis van, de az inkább süveg. De nagyon felemelő érzés megemelni. Férfiemberek. Ha üdvözlünk valakit, emeljük meg kalapunkat, s egy kis biccentés hozzá.
Mint csepürágó, amikor előadás végén megköszönöm a figyelmet, s elbúcsúzom, én is megemelem a kalapon. Köszönöm, köszöntöm a közönséget.
Emelem kalapom, Medve

Vissza az oldal tetejére

 

Gömöri István verse

 

 

Mintha hazajönnél


Régen múlt simogatások
Ködös képek, széthullt álmok
a nappalok összekötve
csak az este el ne jönne

Életednek villanása
dörrenése a halálnak
életemből tépett szándék
lelkembe égetett árnyék

 

Gömöri István

Néha olyan mintha lennél
hideg ágyon átégetnél
a lépcsőkön fölkopognál
néha olyan mintha szólnál

Néha mintha hazajönnél
az ajtóból beköszönnél
én meg az ajtóban állnék
mintha éppen terád várnék

 

Vissza az oldal tetejére

Csiszár Sanyi tanyakalandjai

Illusztráció: www.legalja.huSzeva Gábor. Fölöttébb rendszeres olvasója vagyok nemzetközi hírű lapodnak.
Régi szép emlékek. Nyári esték, mikor egy halk duruzsolásról kiderül, hogy egy MZ hangja. Meg még az is kiderül, hogy a rendesen berúgott Kapitány épp alatta fekszik. Persze ő a tritikáléba fetrengett a motorja alatt. Közben hangosan mulatott, énekelgetett, miközben az a 150-200 kiló szerényen duruzsolt azon a rettentő 47 kilós emberen. Aki csak úgy üvöltött, ahogy odaértem mellé, a "ne nézzen úúúúgy ráááám, a gyönyörűűű szeméééével" című komoly zeneművet adta elő gyorsan. Leépítettem a motorját róla, megállítottam majd az egyik szomszédba bevitték. Gondoltam egy kicsit még maradok és belemerülök a tanyasi folklórba, mer' a műveltség az sose árt.
Egy két nóta után lejjebb adtam, ugyanis a szöveg érthetetlennek bizonyult egy kissé. Különben nagy szó ám ez! Egy igazi bent szülöttől hallani a helyi dallamokat. Mit érezhetett az a Kodály mikor egyszer betévedt fizetés körül egy jobb minőségű csárdába? Fantasztikus. Annyi különleges effektet, hanglejtést még sosem hallottam.
Ez a Kapitány egy művész ember. Egyszer például saját szememmel láttam, mikor úgy állt fejre, hogy csak a nagy lábujjai és a feje teteje érte a földet. Világszám. Persze akkor már negyedik órája ment hazafelé, tőlünk úgy kb 400 méterre lakott. Szóval mikor tele lettem művészettel, akkor gondoltam szólok másoknak is, nehogy csak egyedüli birtokosa legyek ezeknek a kincseknek. Akkor épp senkit sem találtam, így hát arra gondoltam, hogy kicsit megkerülöm az embert és megijesztem. Valamit megneszelhetett, mert mikor zörgött körülötte a tritikálé, abbahagyta a művészetet, és egy kicsit figyelt. Rámorogtam, mire ő előjött a farbával.
- Itt a lápifarkas! Gyere elő, mérkőzzünk mög!
Megvidámított az ember. Lehemperegtem vagy 40 négyzetmétert a gabonából.
Azok a forró, nyári, tanyasi esték...

Vissza az oldal tetejére

 

 

LEVELES ZOLTÁN LEVELE INDIÁBÓL: ITT MINDEN A RÉGI

 

Gyanútlanul érkeztem vissza Indiába a néhány hetes otthon tartózkodás után. A mi édes Magyarországunkról beszélek. Mint mindig, most is fájó szívvel hagytam el anyanyelvem földjét. No
persze másfelől legalább akkora révület lett úrrá rajtam a transzcendencia hazájába érkezvén.
A gépem Delhiben landolt. Minden a régi. Bár azt mondják Indiára, hogy rohamosan fejlődő és dinamikusan változó ország, mégis minden úgy folytatódik, ahogyan itt hagytam. Az autós riksák pöfögése, a duda, a szmog, a tömeg, a hőség. Egy dolog mégsem a megszokott kerékvágásban megy. Delhiből mindig azonnal Vrindávanba szoktam indulni. Nem vesztegetem drága időmet a zajos nagyvárosra, egyből lelki gyakorlataim világába lépek, a csodálatos Vrindávanba. Most ez nem így történt. Néhány elintézni valóm akadt a fővárosban. Hivatalos ügyek.
Teendőim végeztével, mindjárt az első nap éjszakáján, máris ott ülök egy kétnapos fesztivál nézőterén. S a megszokott fojtás a torkomnál, és mint egy képzeletbeli nehezék, úgy telepedik röpdösni vágyó szívemre a színpad varázsa, pontosan úgy, mint amikor az ember visszaérkezik Vrindávanba, vissza a lelki szülőföldemre.
Nem kellett hozzá nagy jósnak lenni, az est programjából egyértelműen kiderült, hogy itt, Delhiben, a nagy Világszínpadon megszólal majd az egyetemes hang, s a táncosok extatikus mozdulatai a messzi transzcendenst hozzák majd le az előadóterembe. A fellépő művészek a világ legnagyobbjai közül kerültek a színpadra. A program egy tabla és sarangi koncerttel kezdődött. Mint a Csáth-novelláknál vagy a Hitchkok-filmeknél, mintha minden rendben volna, de már szinte az első mondatnál tudja az ember, hogy valami szörnyűséges dolog fog kikerekedni a történetből. Ugyanilyen baljós jel volt a tablás megnyilatkozása is a kőszívűség és az önteltség számára. Már lehetett tudni, hogy itt, ma este gyászolni fogunk: eltemetjük a hiúságot. A zenész a közönség áldását kéri . Vagyis a zenész szolga, nemcsak a közönségé, a tanítójáé, hanem az egész világé. Ahogyan George Harrison szokta ismételgetni egyik mesterét, Bhaktivédánta Szvámít: a szolgák szolgájának a szolgájának a szolgája.
S a hangolás után megszólaló zene! Az ember csak repül, és repül, az egész világ megszűnik. Vagy inkább kitágul, újabb dimenziók nyílnak meg!
A színpadnak ugyanaz a tisztelet jár, mint a templomnak. A színpad tehát az a hely, ahol a művész a Legfelsőbbet dicsőíti. Az imádat helye pedig templom. Kimért csoszogással ért a díszvendég a művészekhez, akik közben tisztelettudóan megindultak felé, s földre vetették magukat. A guru komoly arccal fogadta a nála jóval fiatalabb zenészek hódolatát, s közben tenyerével megérintette fejüket. Milyen irigylésre méltó az indiai kultúra guru-tanítvány viszonyának intézménye! Évezredek során továbböröklődött, milliószor átgondolt és folyamatosan újracsiszolt kapcsolat ez. A guru is alázatos, a tanítvány is. Mindenki tanítványnak tekinti magát. A guru sosem gondolja magát alkalmasnak a tanításra, mindig is tanítványnak, saját mestere képviselőjének tekinti magát.
 

Indiai öregasszony

Jól tudja, hogy ha tovább szeretné örökíteni a mesterétől kapott tudást, akkor előbb-utóbb fel kell vállalnia e nemes feladatot. Valóban hatékonyan tanítani pedig csak úgy lehet, ha az ember gyakorlatba ülteti az elméletet, valódi tartalommal tölti meg a technikát. Mindennek feltétele az őszinte alázat. S hogy a tanítvány alkalmas legyen a tudás befogadására, ugyancsak alázattal, vagyis alulról kell várnia a felülről érkező tudást. Az indiai kultúra guru-tanítvány kapcsolatában nem ismert az egyenrangúság. A guru az isteni tudás közvetítője, ezért a hagyomány megkívánja, hogy a tanítvány a legnagyobb tisztelettel viszonyuljon mesteréhez. Pl. a tanítvány sosem ül egy szinten a mesterével, nem illedelmetlen, nem felesel, alázattal és szolgálatkészséggel hallgatja. Az indiai kultúra a gurut egy teli kancsóhoz hasonlítja, a tanítványt pedig az üres pohárhoz. Ahhoz, hogy a kancsóból vizet tölthessünk a pohárba, a kancsónak magasabban kell lennie. Ha azonos szinten vannak, akkor a kancsó tartalma nem kerülhet át a pohárba. Mindezek ellenére a guru saját tanítványának a szolgájának tekinti magát. S kapcsolatuk szeretetteljes.
A négyórás rendezvény késő este tizenegykor ért véget, másnap folytatódik. Nem fogok riksát. Gyalogolnom kell. Az nem lehet, hogy most csak úgy megérkezem a szálláshelyemre és lefekszem. Alszik a város. A forgalom valamivel kisebb, a dudálás észrevehetően elhalkult. Hiányzik is, üres a város nélküle. Az utca embere is aludni készül. Ki újságpapírt terít a földre, ki vékony pokrócot. Egy fölöttébb leleményes családot látok. Egy kétszer-két méteres nyilvános vizes épület tetején ütöttek tanyát. Az odalógó faág a szárítókötelük és a szekrényük is egyben. Nem számít, hogy kinek hol jut hely éppen ma este, valamennyien a legnagyobb nyugalommal hajtják le fejüket. Vajon ők mire gondolhatnak? Mit álmodhatnak? S mi juthat eszükbe, amikor tekinteteink találkoznak a kései sötétségben. Gondolatban bocsánatot kérek tőlük, amiért ágyon alszom. Lehet, hogy nem is kellene őket sajnálnom. Nem tudom. Lehet, hogy nekik kellene engem sajnálniuk. Talán jóval bölcsebbek és megnyugodottak nálam. Istenem, mennyi élmény mindjárt az első nap! És mi minden vár még rám Vrindávanban, Varanásziban, Nepálban, Amritszárban és végül a himalájai zarándoklatomon?
Egyre álmosabb vagyok, s a hotel mintha egyre csak távolodna. No de mindjárt odaérek, és lefekvés előtt rendelek magamnak egy pohár finom forró házi tejet.

 

(A levél az India Hangja Hírlevelében jelent meg. Leveles Zoltánnal személyesen is találkozhattok a balástyai hindu templomban.)

 

Vissza az oldal tetejére

Nagy Sándor: Erdélyben

Nagy Sándor: ErdélybenKéső délután egy Tatros parti ócska "bár"-ban ülök a farönkpadon másodmagammal. Fáradtan, borostásan kortyolgatjuk a sört. Általában megpihenünk, mielőtt bekopogunk valamelyik erdélyi barátunk ajtaján. Ócska kocsma, deszkából összetákolt építmény. Nálunk építkezések területén látni hasonló alkalmi szerszámoskamrákat. Itt ez a neve: Bár.
Körülöttünk a lenyűgöző, lelket röptető gyimesi táj. Hét és fél kilométer Sáncpataka, az ezer éves határ a még meglévő Rákóczi vár-romokkal. A magasba törő hegyoldalakat szinte eléri az ember a karjával. Az idő itt csendben mendegél. Még dologidő van, nem sok ráérő embert látni erre.
Tőlünk néhány méterre a nagy fa alatt ül két fáradt, borostás, dologtól piszkos korunkbéli. Láthatóan "erdőlő" munkán voltak, favágók. Pihennek a sörük mellett, beszélgetnek, mint mi. Oda-odapillantanak, pontosan tudják kik vagyunk, rólunk megy a szó. Fölismerik az idegent könnyen. Idegent?! Visszagondolva, szégyellem a szót. Alig egy fél sörnyi idő utána világ legtermészetesebb, legkönnyedebb hangján szól hozzánk egyikük (mintha Tizedes Tibi, siklósi huszárcimborám szólítana meg váratlanul.):
- Egészségöt! Van hun hánotok? Mer itt a Gyimesökbe mük és magyarok vagyunk. Itt nem kő a kicsi kocsiba háni.
Döbbenet és több néma nyelés után válaszolni.
- Van hun hánunk. Tímár Dezsőhöz mögyünk Hidegségbe. Várnak minket. Mindig várnak.
- Akkor jó.
Hát ezekre nem mondtatok ti igent 2004 december 5-én. (Akinek inge, csak az vegye magára és legyen nagyon kényelmetlen viselet!). Gondolkodjatok el ezen, mialatt fáradtan megisztok egy sört, például a Bálóban! És süllyedjetek mély szégyenbe, hogy legyen esélye a magyar lelketeknek újjászületni!
2008. Húsvét vasárnapján, Urunk föltámadásának ünnepén

Vissza az oldal tetejére

Hozzászólás az előző számban megjelent, Isten, sárkány, nagyanyó című íráshoz

Az "Isten, sárkány, nagyanyó" című cikkhez fűznék néhány gondolatot.
Nem vagyok hívő, bár ateistának sem gondolom magam. Nem vagyok olyan szellemóriás mely képes megérteni és meglátni, létezik-e egy mindennek felett álló (hívjuk így) Isten. Az én kisszerű, szerény életemben ez nem is fontos. Sokkal fontosabb a családom, a barátaim, a környezetem, az emberek s végül az egész világ. Ezekhez való viszonyomban nem keresek felsőbbrendű értelmet, nem várok iránymutatásokat. S nem aszerint alkotok véleményt emberekről, egyezik-e a világról kialakult képünk, egyezik-e a hitünk. Nem érdekel és nem keresem, hogy a másik hisz-e valamiben vagy sem. Különösen nem várom el, hogy abban higgyen amiben én. Nem gondolom, hogy kevesebbet érne nálam az az ausztrál őslakos, aki sohasem hallott még Jézusról. S nem aszerint ítélem meg azt az iszlám fanatikust, aki felrobbantotta magát egy emberekkel zsúfolt buszon, hogy egyazon Istenben hitt akiben (vagy amiben?) a keresztények, s esetleg az áldozatok zsidók voltak (bár ők is abban az Istenben hittek). Sok bűnt követtek már el a történelem folyamán Isten nevében. S ezeknek az alapja mindig az volt, hogy valaki az "igaz" hite miatt, többnek, jobbnak, okosabbnak tartotta magát hitetlen, vagy más hitű embertársainál.
Persze én nem vagyok olyan intelligens, nagyformátumú, Istenben hívő gondolkodó mint Hamvas Béla, én csak egy "nyomorék, béna, süket, félkegyelmű, féleszű" vagyok, aki elhiszi hogy minden relatív.

Üdv: Illovai Gábor

Vissza az oldal tetejére

 

Tördelék

Oly korban éltem én e földön,
mikor a magyar név mit sem ért,
az ember már annak is örült, hogy élt,
és ha szívében egy népet szeretett,
rábélyegeztek rút fajgyűlöletet.

Oly korban éltem én e földön,
mikor külső mérgek fojtották a hazát,
az ember, ha tudni mert, megnézhette magát,
és körülvéve árulóktól, senkiktől,
csendben egy országot adtak el belülről.

Oly korban éltem én e földön,
mikor hallgatni kellett a hazug szóra,
országokra taposott a szent Európa,
s az érdekek homálya fakasztott vért,
hogy eladhassa pénzért testvér a testvért.

Oly korban éltem én e földön,
mikor a korcs, bűzös világ vad csőcseléke
oktatott egy ősi népet emberségre, -
és a gyávább, haszontalan eszmék
a komorba süllyedt nemzetet kikezdték.
. . . . . . . . . . . . .
Oly korban éltem én e földön,
mikor egy nemzet a népektől kitagadtatott,
testvéreit elvesztette, árván maradott, -
ki a népek bűneiért fölfeszíttetett,
de harmadnapra az Úr nevében feltámadott!

Bede Ádám

 

Ikon

ARANYKOR TÖREDÉK

És akkor még egyben valának
A világnak dolgai,
Nem külön az ég meg a föld,
A tűz meg a víz

A világosság világos volt,
A sötétség sötét
A szomjúság inni kért,
Az éhség enni

De a gömbölyű összetört,
A fájdalom kocka lett,
A nevetés vonal

Csak a szerelem maradt:
Arany szikrákban

Kardos Zoltán

Vissza az oldal tetejére

 

Bemutatkozás
A Tanyavilág olvasóinak szeretettel


Őrszem vagyok
Magóg földjén, Góg népe határain.
Kristály várából néz rám a király.

Tar pusztákon halottak menetelnek,
bordáik közt fütyörész a szél.
A szittya arcok még megvannak,
de mögöttük nincsen senki sem.
Őrszem vagyok. Körülöttem a semmi,
Góg népe elviharzott, Magóg földje kihalt
A holtak is lassan leroskadnak,
csontjaik belevesznek a porba.
A Nap leszáll a füzesek mögött,
de csillagszemek nem nyílnak az égen.
Magóg földje kihalt.
Kristály várából mégis néz rám a király.

vitéz Dr. Endrey Antal, a Nemzeti Újság kiadója

 

 

 

Őrszem vagyok. Talpam alatt a föld,
s ahol lándzsámat belevertem,
még Magóg földje, csak nincs már rajta nép,
Góg népe elviharzott -
Talán sohasem volt,
csak képzeletem álmodta őt.

Messziről jöttem, az ősidőkben,
talán fentről talán csak lentről,
vagy roppant tengereken át,
nagyon messziről.
De ide rendelt a Király.

És meg nem futhatok.
Mert őrszem vagyok,
Magóg földjén,
Góg eltűnt népe határain.

 

Vissza az oldal tetejére

 

MINDSZENTI KOMPON ÁLLVA

Mindszenti kompon állvaMindszenti kompon átkelvén, mindig hallok érdekes történeteket, főleg, hogy utóbbi időben sokakat vezérel arra a rettentő bonyolult országunkban nélkülözhetetlen GPS. Jók a ledéren öltözött nőkről valók is, de komolyabbak azok, mik arról szólnak, hogy ugyan mitől mögy a komp? Nagy, néma agyalások után, csudálatos válaszok születnek:
- Azt látom, hogy megy a kötél, de hol jön vissza? (A fák szaladnak, nem a vonat.!)
- Villanymotor lesz ez. Azért olyan csöndes.
- Biztosan lejt arra egy kicsit! (Ez a világcsúcs. Felülmúlhatatlan.)
Aztán volt egy szintén díjnyertes kérdés is:
- Csak Baksnál áll meg? Pusztaszernél nem?
Szóval tényleg, mitől is mögy a komp? Agyalgassatok csak! A helyes megfejtők között kompótot sorsolok ki!

Vissza az oldal tetejére

 

Az e havi kedvezmény szintén a mindszenti komphoz kötődik. Azok a tanyán élők, kik bemutatnak egy Tanyavilág újságot, egész májusban a szokásos 400 helyett csak 350 forintot köll fizessenek, ha személygépkocsival kelnek át. A komp minden egészkor és félkor indul a mindszenti oldalról s azonnal fordul. Gyönyörű a táj, a Tisza, a komposoktól pedig hátha újabb történeteket hallhatunk!

 

 

 

 

Szerkeszti és kiadja Görgényi Gábor, szatymaz3@gmail.com
Készült 1600 példányban a vásárhelyi Szoliter nyomdában, tel.: 222485
Köszönet Dobosi Csaba Mihálynak!

www.lapszemle.hu/tanyavilag


Vissza az oldal tetejére

 

© 2006. LAPSZEMLE.hu - Minden jog fenntarva. | Impresszum | Használat | Médiaajánlat | Kapcsolat