KI A MAGYAR?

„Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember nem más, mint Isten szolgálata." (Hunyadi Mátyás)
Az, aki annak vallja magát, mindenképp. De akkor hogy van az, hogy döntéshozó helyzetben lévő magyar emberek folyamatosan és tudatosan magyar- és nemzetellenes törvényeket, intézkedéseket hoznak? Igen nehéz kérdés ez.
Annak idején, mikor Árpád vezér visszatért ősei földjére, a Kárpát-medencébe, még hitében, gondolkodásában egységes volt a nemzet. Államalapító István király döntése, a nyugati formájú kereszténység felvétele máig vitákat kavar: helyesen cselekedett-e? Tán még ezer évnek kell eltelnie, hogy megtudjuk a választ. Sokáig úgy látszott, érdemes a művelt Nyugathoz, Európához tartozni – a kettő azért nem ugyanaz: nekünk már rég írásunk volt, mikor a mai Nyugat Európa területén még bottal verték a fáról a diót – napjainkban viszont, mikor a globalista világ nagyon súlyos és káros következményei kezdenek felismerhetők lenni, szinte törvényszerűen térünk vissza erőt, gyógyírt, jövőképet meríteni őseink kultúrájához. Ez a kultúra, mint gondolkodásmód, homlokegyenest ellenkezője volt annak a világnak, amivel Szent István kapcsolatot keresett. Az én véleményem szerint, ahogy a nyugati kultúra „fejlődik” és egyre inkább teret hódít, úgy találja egyre kevésbé helyét ebben a világban a magyar. (Lásd: Tanyavilág 17. Hunor és Magyar vagy Káin és Ábel?) Rövid időn belül idegen nemzetek tagjai vallották magukat magyarnak. Nézzük, mit ír erről Illyés Gyula, a Puszták népében:
…”Földet a magyarok közül még a vezérek sem vettek magántulajdonba, nem is ismerték annak értékét vagyonnak csak az állatot tekintették. A nemzeti elfogultsággal igazán nem vádolható Ágoston mutatja ki s kardoskodik amellett, hogy a föld magántulajdonosai kezdetben s később is szinte kivétel nélkül idegenek voltak, főleg németek, akik a nyugati haladottabb gazdálkodásban már ismerték a föld értékét és megszerzési módját. Ők alapítják majd az uradalmakat, s nyomják itt rabszolgasorba a régi szabadokat is, nyilván már akkor a történelmi fejlődésre s az ország különleges helyzetére hivatkozva.”
Láthatjuk, hogy származásukat tekintve, igen kevesen lehetnek, kiknek vérvonala a pusztai időkre nyúlik vissza. Hozzájárult a keveredéshez a Szent Korona országa népeinek békés együttélése Erdélyben, Horvátországban, Szlavóniában, Dalmáciában, Fiumében és a magterületen. Fontos, hogy békés, hisz’ akkor még nem utáltak minket ennyire – ez tudatos törekvés eredménye, mint az is, hogy oly’ keveset tudunk minderről. Szarvas körüli tót származású ismerősöm mondja, hogy a családi emlékezet szerint a nagyapa úgy sírt, szó szerint, a trianoni határozaton, mint a magyarok.
Mindezek tükrében ki tekinthető ma magyarnak? Ne dobjunk be újabb megosztást keltő kifejezést a köztudatba, inkább tegyük világossá, hogy aki szerepet vállal az ország vezetésében, az vallja azt a rendkívül egyszerű gondolatot, hogy Magyarország a magyaroké, cselekedjék mindig a nemzet érdekében, legyen szó ásványkincsekről, termőföldről, vízről, emberi dolgokról, vállaljon felelősséget az itt élő népekért, és még véletlenül se lehessen kettős állampolgár. Mióta a világ világ, egyszerű és természetes kívánalom ez – sajnos napjaink Magyarországában azt hazudják a magyar embernek, hogy ez fasizmus, idegengyűlölet, antiszemitizmus, satöbbi. Tegyünk róla, hogy ne így legyen és kerüljön felszínre végre az egészséges magyar gondolkodás – a mi népünk és a világ minden népe békéjének érdekében.

Vissza az oldal tetejére

Fa Nándor a tanyavilágból

Van egy falu Szatymaz mellett, a végin van egy kis autóbontó. Tulajdonosai, két fiatalember, egy nap úgy döntöttek, hogy döntenek – vagyis duhajkodni támadt kedvük. Törvénytisztelők lévén sofőrt kerestek, s a sors kifürkészhetetlen akaratából, épp Ambrus Tibit találták meg. Titó a sport-, és később az éjszakai élet igen elismert élharcosa volt, hatalmas szívvel, békességgel, erővel és tekintéllyel. Abban az időben a tanyavilágban kereste a boldogságot, hol Tóni, hol Borjú, hol a mi vendégünk volt. No, a két legény ráakadt s kifaggatván, hogy épp „nem-ivósban” van, már meg is fogadták egész estét betöltőre tervezett kirándulásukra. Már a szatymazi kocsmákban és zugkocsmákban is gondok mutatkoztak, de Tibi bácsi jelenléte lehetővé tette számukra, hogy túléljék és folytassák tovább a megkezdett munkát. Néhány meddő kör után a környéken – minden zárva lévén – Majsa felé vették az irányt. A fiúk ittak, a söfőr remekül bírta, mígnem Tázlár határához érkezte, ahol végre nyitva leltek egy kocsmát. Alighogy beléptek nagy lendülettel, megfagyott a levegő – mert hát cigánykocsma volt. Titó egynyolcvan magas, dokkmunkás felsőtestű, de sugárzik belőle a szeretet. Ennek köszönhették, hogy megúszták a belépőt, de Tibi még folytatta, beszélgetésbe elegyedett és közölte a romákkal, hogy ők az rtl klubtól vannak és filmet forgattak Szegeden. Mutatta is a nagy, sötétített üvegű mikrobuszt. Erre aztán lett hátbaveregetés, nagy barátkozás, igyatok! A fiúkba töltötték az unikumot, Titó még mindig bírta, majd berakta hátra az elájult barátait, maga mellé tette a tálca sört, amit kaptak a derék cigányoktól, megígérte nekik, hogy két hét múlva eljönnek fölvenni a keresztelőt, és elindult. Bizony, emberfiától nem várhatjuk el, hogy mindezt józanul bírja, így barátunkat sem hibáztathatjuk, hogy lassan elkezdte fogyasztani az ajándék nedűt. Az irány még ugyanez volt, Solt, Dunaföldvár, aztán…aztán egyszer csak megállt, gyönyörű Napfelkeltében kinyújtózkodott s érdeklődéssel figyelte ébredező társait.
- Hol vagyunk? A Szikin? – kérdezte egyikük bambán.
- Dehogy. Siófok. Aranypart. – mondta lazán Tibi és mivel a sör elfogyott, kocsma után nézett.
Szóval a Balaton partra keveredett a díszes brigád s mit volt mit tenni, az első megdöbbenés után – úttörő táborban voltak erre utoljára – folytatták az ivást. Hamar visszalendültek az előző napi formába, olyannyira, hogy egyikük még az épp itt ripacskodó Boros-Bochkor páros színpadára is felkerült.
Estefelé elindultak megkeresni Titót, s igen leleményesen meg is lelték egy bárban. Azt hiszem, ez volt a nap csúcsa. A következő kép fogadta őket: Tibi ül a bárpultnál napszemüvegben, magyaráz, mindenki tátott szájjal hallgatja, és folyamatosan fizetnek neki. Hát azt hitték, hogy ő a Fa Nándor!!

Vissza az oldal tetejére

KAZAK – MAGYAR LOVASÚT Tudósítás

A csapat napi 56 km, összesen pedig 1228 km megtétele után május 5-én kedden megérkezett Kizilorda városába. Most már sivatagos területen haladnak, a növényzet egyre gyérebb, a levegő pedig egyre sósabb. A lovasok turbánban lovagolnak, hogy védjék magukat a homoktól, a sótól és a tűző naptól.
Gábor lova jobban van, lassanként erősödik is, de Gábor azért még gyakran fut mellette, hogy kímélje. Továbbra is kíséri őket rendőrautó és több civil vagy önkormányzati autó is.
A csapathangulat jó, a kazakok pedig továbbra is nagyon jó vendéglátók, mindenhol várják őket és ha tehetnék, napi 36 órán keresztül etetnék vendégeiket.
A szerdai nap a lovaknak pihenőnap, a csapatnak pedig fogadásokkal, sajtótájékoztatóval, mecset- és múzeumlátogatással és egyéb kulturális programokkal telik.
További hírek és fényképek:www.goldenman.eu

Vissza az oldal tetejére

Indiánok, bennszülöttek, magyarok

2009-ben érettségi tétel lehetett Spiro György. Itt egy verse:

Jönnek a dúlt-keblű MÉLYMAGYAROK megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, JÖNNEK A SZARBÓL,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klima: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyitsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

Elég sokat agyalok és próbálom megérteni azokat, akik szerint semmi baj nincs itt, a magyarsággal minden rendben, nem bántja őket senki, az országban vannak ugyan problémák, de hát hol nincsenek. Főleg azért, mert azt mondják, ők is magyarok. Igazat adok nekik, hogy itt élnek, élik világukat, a mindennapi életben lehet, legjobb ügyfeleink és jó barátaink. Igaz más a hétköznapi és a döntéshozó, hatalmon lévő ember. Érvek és ellenérvek. Néha ugyan meggyengülök, de eszembe jut Trianon megítélése és a kettős állampolgárságról való népszavazás. Ezek oly’ alapvető dolgok, amik világossá teszik a tudatos magyarellenességet. Fel kell ismernünk, hogy háború folyik, népek háborúja, nemcsak fegyverekkel, hanem a mai eszközökkel. Fentiek kinevetnek, vagy jobb esetben hitetlenkednek, ha azt írom, a cél hatmillió magyar bennszülött rabszolga. Mire is gondolok? A Kárpát-medencében ősidők óta élő magyarságnak bitorolják vagy bitorolni vágyják a földjét, a vizét, az energiahordozóit, a munkaerejét, a nyelvét. Erre megy ki minden, amit az elmúlt százötven évben láttunk. Sokkal régebben folyik a harc, csak ebben az utolsó időszakban lett igazán és sajnálatos módon látványos. Régen az ember könnyen észrevehette, hogy háború folyik – ma, ellenségeink harcmodora az is, hogy elhitetik velünk, nincs is semmiféle harc. Elérték, hogy a magyar szó kimondása is rossz értelmű, kitalálták azokat a szavakat, hogy mélymagyar és magyarkodás. Mértékegységet is találtak az ellenszegülőknek: rasszista, fasiszta, antiszemita, szélsőséges, kirekesztő.
Spiro György és társai most azt találták ki, hogy a fiatalok azért nem olvasnak, mert nem értik Jókai nyelvezetét(!). Ezért át kell írni a mai kornak megfelelően! Így veszik el a nyelvünket is – hisz’ az őrzi múltunkat, gondolkodásmódunkat. Tudják ők is, hogy „nyelvében él a nemzet”. Értitök?
Nem folytatom tovább, eleget írtam már erről. De gondolkozzatok el rajta!

Bayer Zsolt: Magyar Bálint kísérlete. (részletek)

Éppen ezt a lényegre törő, a maga tömörségében zseniális és hibátlan kérdést kell feltennünk most Magyar Bálintnak: te teljesen hülye vagy, b... meg? Tömör kis kérdésünk kiváltó oka pedig Magyar Bálint legújabb (illetve régi ez, csak fel lett melegítve) ötlete a magyar oktatás szétverésére. Tehát az
ötlet: gyerekeink hetedik osztályig ne tanuljanak tantárgyakat, csak ún. készségfejlesztésen essenek át, ezzel párhuzamosan pedig szüntessék meg a nyolcosztályos gimnáziumokat, mert azok – úgymond – "válogatott" gyerekekkel dolgoznak.
Értem én, persze, hogy értem... Abban a világban, amelyet Magyar Bálint és az SZDSZ megálmodott, nincsen szükség tudásra, sem gondolkodásra, sem pedig kiművelt emberfőkre. Eszmei csatlósuk, bizonyos Buda Péter vallástörténész már leírta: az a jó a globális tőkés rendszerben, hogy megtervezi az emberek életét születésüktől a halálukig, s egyenvágyakhoz köti őket. Ahhoz pedig, hogy ez jól sikerüljön, teljesen hülyéket kell nevelni az iskolákban. Ezért nincsen szükség falusi iskolákra (Klebelsberg Kunó hazájában, uramisten, tessenek Móra Ferencet olvasni!!!), ezért nincsen szükség
tantárgyakra, ezért nincsen szükség nyolcosztályos gimnáziumokra és tehetséggondozásra. Az ideális Magyar Bálint-féle embertípus ugyanis nem gondolkodik, hanem fogyaszt.

Vissza az oldal tetejére

KÖNYVAJÁNLÓ: Szabó Sándor: „…aki elszámol”

Szent György napkor kihajtáskor Minden ember lehet pásztor
De Szent Mihálykor behajtáskor Csak az, aki elszámol
Nagy öröm, hogy Szenti Tibor Parasztvallomások kötete után újabb vásárhelyi önéletrajz került kiadásra! Szabó Sándor majd egy századot átfogó változatos és becsületes életét ha végigkísérjük, emberi léptékű képet kapunk Hódmezővásárhely életéről is – hiszen a tökmagáruláson és dinnyetermesztésen kívül sok-sok dologgal foglalkozott, sőt a termelés-értékesítésben korát is megelőzte - mégpedig olyan hiteleset, amit csak egy a városban élő, írói vénával megáldott szemtanu adhat. Hallom, az előbb említett kötettel kapcsolatban volt valami viszálykodás, de hát veszekedjen, aki akar, mi örüljünk, hogy ebben a tetű világunkban vannak olyanok, akik tesznek azért, hogy ilyen értékek kerüljenek az asztalunkra – s nekünk már csak, kinyitva a könyvet, olvasni kelljen. Köszönet érte! (Jómagam ,elöl járva a jó példával egy oldalra teszem őket!)
„Nagyon szigorú volt a tanító úr, úgy hogy ő a Síp utcában lakott és annyira tartottam tőle, nemcsak én, hanem a többi gyerek is, ha megláttuk, hogy kinn könyököl az ablakban, még a házát is elkerültük. Ha nem volt kinn, lehajolva futottunk el az ablaka alatt, mert másnap megkérdezte, hogy hol csavarogtatok, ahelyett, hogy tanultatok volna? Egyébként haragot nem táplálok a lelkembeniránta, mert embert nevelt belőlünk. Nagyon szerencsétlenül fejezte be szegény az életét. Amikor a második világháború dúlt, a vásárhelyi vasútállomáson egy repesz halálra sebezte. Nagyon sajnáltam.”
(Szabó Sándor: „…aki elszámol”, részlet)

„Nagyapám magas termetű, 130 kilós embör volt. Az apja harcolt Kossuth oldalán és Világos után ezt a dédapámat verték mög a Kígyósipusztán. Szerette a mönyecskéket mög a betyársorsú emböröket. Mindég a szegényházbul hozott ki magáhun egy-egy kiöregödött, többnyire a börtönbüntetésit is letöltött betyárt. Ezök aztán udvarosok voltak nála, vagy a hullámtéri gyümölycsösében csőszködtek, dolgozgattak. Nekik köllött az ágakat hernyózni, a fákat pemetözni. Nagyapám különös természetű embör volt. Úgy ragaszkodott a régi hagyományokhon, hogy haláláig sé mondot le rúluk. Az étközése is különös volt. Úgy övött, akár Atilla. A hun király mindön vendéginek aranytálba adatott önni, de ő maga fatányérbúl falatozott. Öregapám is fatányérbúl övött egész életiben. Ha fémbűl való evőeszközt raktak elibe, kihajigálta az ajtón körösztül. Mindönt fakanállal övött mög.”
(Szenti Tibor: Parasztvallomások, részlet)

Vissza az oldal tetejére

László Péter: Öt égtáj Tornácán…