MÁR NEM…

Már nem mondhatom, hogy Gömöri Pityu az egyik legnagyobb élő költőnk – „Mert szemem van, nem azért van fény/ nem az idő múlik, hanem én”. Igen, elmúlt, elmúlt nagyon nagyon lassan és mégis gyorsan. Három éve még három hónapot jósoltak neki az orvosok. Mi barátok és rokonok nem hittük el persze. Pityu és a Halál? Nem is értettük…Sosem láttunk még embert, aki ennyire felhőtlen élte az életet. Néha mondtuk: eladta lelkét az ördögnek – de nem, ilyet Istenfélő nem tesz. Mert ő félte, úgy mégpedig, hogy magától értetődően hitte és tudta, bármit tesz, Isten szereti őt. „Útszéli bádog Krisztusok/szörnyülködnek, hogy mit tudok”. Reggelente, a Csengődibe menet, fölnézett a Szent István templom tornyára: vigyáznak rám – mondta. Amíg át bírt járni a Csengődibe, nem úgy viselkedett, mint egy halálos beteg, s ezzel minket is rákényszerített, hogy ne úgy tekintsünk rá. Viselte néha dübörgő dühvel, néha olyan iróniával, hogy a hátunkon felállt a szőr. Jaj, de sovány vagy, Pityu! „Nem sokat hagyok a kukacoknak. De még Karácsonykor is a nyakatokon leszek.” Az életet apám adta/és anyám a halált/miért ültetett Isten/kertjébe almafát. A temetés előtt aggódtam az öreg papért és viszkettem tőle, mi lesz, ha az ilyenkor szokásos magasztalást adja elő. Mert mi, hozzá közel állók, kik szerettük és éltük őt, nem éreztük volna kegyeletsértésnek, ha elmeséli például, hogy a fiaival való kinizsi utcai sörözés után, a kirakott kulcsot keresve, hogyan csípi be könyökét a redőny, melyet különben már fél éve nem bírt lehúzni, s tartja fogva órákon át a zuhogó esőben, mígnem szorult helyzetéből a rendőrség ki nem szabadítja, vagy mikor Diánát hazaküldte a Galériából tanulni az érettségire, pedig az már főiskolás volt. A pap megbirkózott a feladattal, s bár tudnám idézni természetességét, ahogy egyensúlyba hozta az Istenkeresőt, a duhajt, az érzékenyt. A végtelen felől jön biztatás/lassan beföd végzetem/tudom – figyelnek csillagos szemek/s reszkető szívvel vétkezem/Lelkem arcomon/lázként ver ki a szégyen/Állok fölkínált javak közt/mindig lopásra készen
Diána lánya egyszer elment maga dolgában egy léleklátó asszonyhoz. Ahogy végeznek, rákérdez az asszony: ugye a maga édesapja nagyon beteg? Figyelmeztette Diánát, hogy apja annyira erősen ragaszkodik evilági életéhez, hogy félő, az a szerencsétlenség történik meg vele, hogy a köztes létben ragad. Ha meghalok tündér leszek/ég és föld közt ellebegek/Testem lenn a porban holtan/Reá hullik tündértollam. Így láttuk mi is. Azonban a temetés után, mikor Viktorral beszélgettem, megdöbbentett a véleménye erről. Említettem neki, hogy többen szeretnének imádkozni Pityuért, s azért, hogy könnyebben tudjon elmenni. Semmi szükség rá, mondta, nem kívánkozik ő már ide, lehet, hogy ma még lenézett ránk, de már indul új világok, új kalandok felé… Hiszek Viktornak. Viktor a legfinomabb mágiában is látja gyakorlatiasságot. Így hát a Szabadság téri házban továbbra is csak Varga néni kísért. …vagy csönd és sötét/nincs felelet/vagy hideg és tébolyult szelek/vagy tenger hullámaival/nyújt értem milliónyi kart/fénybe ringató Istenarc.
Mennyi mindent írhatnék még róla! A nőkről…a nőkről? Már nem érdekel/mikor az utcán átmegy a kedves/az sem ha utána mennek/Minek is ülnek szelíd galambok/hülye verebekhez Nem mélyedek bele… (Azért Rolandnak meg Viktornak néha kapaszkodni kellett). A versek magukért beszélnek, aki csak olvasta, rajongóvá vált, csodálkozott, hitetlenkedett, de a fő, hogy olvasták, ott volt és ott van a párnájukon, olyanoknak is, kik életükben nem olvastak verset, s most beleborzonganak. Megyek vissza az úton/Szembe jön velem a harcom/Beomlott katlanomban/Ráncokba hűlt az arcom
Gömöri István Angelo. Személyigazolványban. Magyaros szenvedély, felelőtlenség, izzás, érzékenység, olasz elegancia, nagyvonalúság, nőiszívcsavarás. Zuhogó tatár és lombard vérrel/engedetlen gyermeke anyámnak.
Megszeppenve élünk tovább Pityu nélkül: ilyen veszélyes a szabadság? Vagy mi se hagyjuk magunkat s széttárt karral ragyogva rohanjunk át a mindennapokon? Mit tanácsolna nekünk? Vetett magány az élet? Vagy Kezdődik újra a harc/vigyázza ember-Krisztusarc?

Vissza az oldal tetejére

KUTYAVILÁG

Akkor rogytam meg lélekben, mikor Huszár Gábor felhívott, hogy pont azon a hétvégén lesz buli a tanyán. Addig jókedvűen s bizakodva foglalkoztam Beduval, staffordshire kan kutyámmal, hisz’ Miriam, a szakértő barát vállalta, hogy felvezeti a kutyát a kunszentmártoni versenyen. Mirinek ugyanilyen Világgyőztes ebe volt, okkal reménykedtem, hogy tán végre valamelyik kedvtelésemből haszon is származik majd. Na de ez a buli…előző napon…persze meg se fordult a fejemben, hogy ne menjek el, oh bohóság! Aztán hajnal felé, túlélve az éjszakát, eszembe jutott a verseny! Tán még nem késő. Sikerült is összeszednem néhány kiváló holtrészeg túlélőt, be a Zsiguliba, s irány! Itt valahol mélyen megint pislant egyet a remény fénye, hátha no, de rögtön le is lohadt, mert valami teljesen hülyeségért útba kellett ejtenünk Sadát, ahol is kutyám igen csúnyán összeverekedett a helyi németjuhásszal. Ezek után indultunk útnak a kutyakiállításra bedagadt, véres fejű társammal…
Oda szerencsésen meg is érkeztünk, bedübörgött a piros ezerötös, kiszállt öt tetovált sovány rakkendrollsztár egy fenevaddal, ott, ahol jobbnál jobb autóikkal és kikent-kifent kutyuskáikkal várakoztak már titokban egymást vizsgálva a résztvevők. Nem rettentünk meg s örömünkre Miriam sem, aki vállalta felvezetést, mégy így is, s csak annyi kérése volt csupán, hogy tűnjünk el innen. Már lassan úgyis ideje volt egy kocsmának, így megnyugodva indultunk is.
Hopp, utánam szólt drága Miri: oltásikönyv?
Hát az nem vót. Így aztán nem lött versenyzés sem. Mög haszon sé, a kiváló kanbúl. Mer többet se híttak ilyen helyekre. Visszamentünk a tanyára.

Vissza az oldal tetejére

Temesvári Mihályné Lippai Mária (1917-2010)

Mariska néni is itt hagyott bennünket. 92 éves volt. Pótolhatatlan a családnak és pótolhatatlan a tanyavilág, a régi idők tisztelőinek. Férjének, Misa bácsinak a 90. születésnapján azt mondtam, lösz még tűzijáték, mög polgármester a századikon…! Most, pedig már nem sok híja az ünnepnek, de hogy egyedül maradt, aggódom érte. Nézni, hallgatni őket, látni a gyönyörű öreg tanyát nap mint nap – de szép, édes, finom volt… Jaj, de nagyon múlik…
Mit üzen nekünk az ő együtt töltött több, mint hatvan esztendejük? Az, hogy minden hozzánk érkező vendég gyönyörködött a hagyományos régi tanyában, az, hogy Mariska néni még bevitte a lovat, hogy Misa bácsi még megemelte kalapját, mikor fehér hosszú ujjú ingében kapálta nyáron a kukoricát, az, hogyha egyre kevesebbet is, de mit bírtak azt még megcsinálták… Azt üzeni, hogy megéri. Mert ne higgyük, hogy felhőtlen volt az egész élet, veszekedés, gondok, egymásnak feszülés nélkül, de ahogy ott ültem a gyászoló családdal a kisszobában, amely felmelegítette a hideg hóról élesen ideverődő napsugarakat, egy kerek, egész világban éreztem magam, ami fogódzót adhat, bárhogy is éli az ember az életét s ha már nem lesz kukoricakapálás, meg szárhordás és vízhúzás, ez a világ akkor is létezni fog.
Az Isten áldja meg őket!

Vissza az oldal tetejére

EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLATOK

Lassan, nagyon lassan válik nyilvánvalóvá, hogy az EU nem azért jött létre, mint amit sugallnak róla, s amiért létre kellett volna jönnie, azaz a népek békéjét erősítendő, hanem pénzügyi körök globalizációs elméleteinek gyakorlatba átültetése miatt: addig csökkenteni a népek gazdasági és kulturális önrendelkezését, mígnem már semmiféle egység, szerveződés nem fogja védeni a fogyasztó embert. (Kés fenődik – szorul a torok/váltásra lesnek birkapásztorok). Mit is jelent ez a gyakorlatban kedves tanyai barátom? Azt is akár, hogy majd kimegy a tanyádra valami erre a célra létrehozott hatóság, körülnéz, vízórákat szerel fel, vagy vezetékes vizet húz ki, azzal a jelszóval, hogy tiszta „európai” vizet a tanyákra, s majd fizetheted egy külföldi cégnek a vízdíjat, amit úgy és akkor emel ahogy akar. Végre rájöhetnének már azok is, kik szerint ez csak magyaros hőzöngés, hogy ettől csak az menthet meg, ha Magyarország a magyaroké lesz. A nemzetállamban van hová fordulni a panasszal, az alkotmány - A Szent Korona tan ilyen – az állam túlkapásaitól is védi a népet. Egy multicéghez ítéletnapig írhatod a leveleket, fizetheted az ügyvédet, s majd még jól meg is büntetnek, mint Gömöri Pityut, aki „csak úgy”, egy ajánlott levélben tiltakozott illetékbélyeg nélkül, s ezért már kapta is a csekket…(Nem rettent meg a szervtől: írjátok a többihez, válaszolta). A Lisszaboni szerződést az egységes Európáról – ezt a nagy nyájat már könnyebb terelgetni – hazánk politikusai pártállástól függetlenül, lógó nyelvvel lihegve, elsőként írták alá tavaly decemberben, úgy, hogy akkor még nem állt kész a magyar fordítás. A csehek, lengyelek harcoltak –sikerekkel. Az írek nem szavazták meg, így nem is léphetett volna érvénybe, azonban kiírtak ott egy újabb szavazást, azaz addig szavaztatták őket, míg igent nem mondtak. Demokratikus módon.
Írhatnám reggelig, de egy kicsiny, de jelentős példával bizonyítom a fentieket, az egészségügy befolyásával kapcsolatban:
Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek. 2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket. (Nehogy véletlenül olcsón gyógyuljál). Azért én élen járok a jó példával, Szabó György bükkszentkereszti füvesember gyógyító receptjeivel:

BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.
KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.
CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.
PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:
A boltokban kapható ételzselatint /a ráírt elkészítési mód szerint/ elkészítjük, és amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen, a fájós részre rákenjük esténként, úgy, hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszírozzuk, teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.
KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidító-fű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.
SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.
ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni
MÁJ ÉS EPE: Nagyon sok bennünk az idegen anyag, sok a különféle vegyszer az élelmiszerekben, ha továbbiakban is ennyi vegyszeres ételt eszünk, a fehér emberekből csak 7% marad meg a földön.

Gömöri Zoltán: Ébredni rosszul

Szürke kövek közt
Csillog a nyirkos tegnap
Gömbölyűsége mélyen
mellkasomban
Amíg hallom zenéjét
Halkan pendül a húr

A csöndben érzem
Dübörög a múlt

Kardos Zoltán: október hatodika reggel

összetört ladikkal jöttél,
örök törzsasztalhoz ültél
a zenekar egyre csak tust játszott,
a vénasszonyok nyara meg akasztott
az idő csak körbe-körbejárt,
koccant, koccant a sörös pohár
s most a vakfoltos ablakra
zsíros döglegyek száradnak

minden fádat megette a féreg,
előre károg a varjú, a télnek

Vissza az oldal tetejére

Kémeri Attila Rampai : Neköm Vásárhely

Neköm Vásárhely a szívem csücske. Mert ott lettem sajtós embör. És amikor az ország utolsó olyan napilapját csináltuk, melyet ólommal nyomtak, s a nyomda sírva kért bennünket, adjuk már le a végső cikkeket, mert befagy az ólom. Hát nem fagyott be. Ocsovszki főszerkesztő azt mondta, nyugi komám, olyan még nem volt, hogy egy napilap ne csinálódjon meg. S valóban, a napilap kijött és a nyomdai szedők is jobban lettek. Bár állítólag azért kopaszok, mert tépik a hajukat a szerkesztői tévedésektől.
És akkor most Gömöri Istvánról: barát, embör, férj és apa. Fáj, hogy elmönt. Nekem barát.
Nem feledem, mert mindig Embör marad. Szeretettel írom ezt Parasztpárizsnak.