tv-musor.hu

orvossag.hu

Jósda.hu

egeszsegugy.hu

deviza.hu

TANYAVILÁG - 27.szám - 2010. október, Magvető havaTanyavilág

VÁRATLANUL MEGJELENŐ INGYENES KULTURÁLIS KIADVÁNY

TARTALOM

 

TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS

Na mög hát döntsük el, kinek hiszünk: Lajos királynak vagy Glatz Ferencnek?

II. MIÁSI ÚTI TANYASI TÍZPRÓBA

Erősödik az Izrael elleni bojkott

TÁRGYAK, EMBEREK

 

 

 

Siposmalmi betyárvilág

Múltbéli látomás

BIVALYHAJTÁS

A Dalai Láma elzárta szív csakrát

"A bátor harcos odavan"

Jobbikról

 


TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS

„A történelemírás politika és mindig az is marad” (Mária Terézia)
Jókomám fia, arra, hogy háború folyik népek között, azt találta mondani, hogy ez csak régen volt. Te vagy a bizonyíték, válaszolom rá, hogy nem így van, hisz’ tizennégy éves korodra már ez a véleményed alakult ki. Nem tehet róla – ha a család nem világosítja fel, elhiszi és miért ne hinné el, amit a mediában és a tankönyvekben lát, hall. Ha a történelem órán elé teszik a szégyenletes Magyarok krónikáját, amit Glatz Ferenc, az Akadémia volt elnöke szerkesztett, mi oka lenne rá, hogy kételkedjen például ebben a kiemelt részben: a magyaroknak évszázadokba tellett, míg kiegyenesedett lovaglástól görbe lábuk, és nem lelték már örömüket nők és gyerekek legyilkolásában. Ha készpénznek veszi ezt, és a szép nagy könyv hasonló mondanivalóját, amit a tanár néni akár meg is erősít, a továbbiakban minden olyan vélemény, ami a magyarság egységét és folyamatosságát bizonygatja, számára jó esetben handabanda, magyarkodás, rossz esetben rasszizmus, antiszemitizmus. És bizony ez a háború része! Mert milyen felnőtt lenne belőle, ha ismerné múltunkat, s ez alapján egészséges magyar öntudata lenne? Nem szavazná meg, nem tűrné meg a nemzetünket kirablókat – megtéveszthetetlen lenne. S mondhatjuk erre is: mi szükség hepciáskodni, mi szükség harcolni, jó ez így. De hát nem jó. Attól, hogy megszoktatták velünk, még nem jó. És lehetne jobb. De nem úgy, ahogy ők mondják a mantráikkal: konvergencia-program, reform, új irány, új erő, új élet, új lótúró.
Előző számban szó volt a nemzet kirablásáról, Mátyás király óta, a kornak megfelelő eszközökkel. Az ellenünk folyó harc azt a részét szeretném bemutatni, ami a történelmünk megváltoztatására törekszik. A hivatalos történettudomány azt tanítja, hogy a magyarok először 895-ben az úgynevezett honfoglalás idején jöttek a Kárpát medencébe, itt szláv népeket találtak, és semmilyen folytonosság nincs a hunok és a magyarok közt,. A továbbiakban az Atilla halála – 453 – és a második bejövetel - nevezzük így a „honfoglalást” – közt eltelt idő ellentmondásairól lesz szó. A középkori krónikák szerint ugyanis Atilla halála és a második bejövetel közt csupán 100, 104 esztendő telt el. Ismeretes, hogy az Atillát követő 5. generáció tagja volt szépunokája Álmos, így a Képes Krónika állítása látszik ésszerűnek s ugyanez a következtetés vonható le a Tarih-i Üngürüszből, amiről még szó lesz. Ha az előbbieknek és más korabeli leírásoknak hiszünk, akkor kiderül, hogy a hiányzó több, mint háromszáz évre találták ki nekünk az úgynevezett avar kort. Ez a hamisítás lassan ölő méreg volt: a régi időkben természetesen élt az emberek tudatában a hun-magyar folytonosság – sőt, a Szenti Tibor Parasztvallomások című kiváló könyvében megszólaló idős vásárhelyi parasztemberek is így említik – ami napjainkra odáig jutott, hogy majd mindenkivel elhitették az ellenkezőjét. Kevés szó esik arról is, mennyire szívesen vették maguk mellé királynőnek az Árpád házból származó nőket Európa uralkodói, hisz’ ezt az uralkodói vérvonalat Istentől származónak tartották. Arról pedig még kevesebb, hogy a krónikák a magyar népet Noétól, Nimródtól származtatják, mint majd láthatjátok a túloldalon. De most higgyünk a saját szemünknek, lássuk a krónikákat!
Képes Krónika a magyarok cselekedeteiről. A krónika eredeti címe: Cronica de Gestis Hungarorum. I. Lajos király készíttette. A Krónika szövegéről kimutatták, hogy a Gesta Ungarorum-ból és ennek II. Géza korabeli (1141-1162) folytatásából, továbbá Kézai Simon Gestá-jából (1283) szerkesztették össze és 1332-ig Károly Róbert történetével is kiegészítették. A latin nyelvű krónika 209 fejezetből áll, mely a Bibliai kezdetektől adja elő a magyarok történetét.
„Az első bejövetelről: az Úr megtestesülésétől számított 373. évben, (…) lakozó hunok megsokasodtak, egybegyűltek és kapitányokat rendeltek maguk közül: Bélát, a Zemény nemzetségbeli Csele fiát és fivéreit Kevét és Kadocsát Kádár nemzetségbeli Bendegúz fiait Atillát, Kevét és Budát, azután elhatározták, hogy bevonulnak nyugati tájakra. Kiválasztottak a száznyolc nemzettségből tízszer százezer harcost, vagyis minden nemzetségből tízezret. A többi hunt pedig Szkítiában hagyták, hogy oltalmazzák az ellenségtől székeiket és országukat. Egy bírót is választottak maguk közül, a Torda nemzetségbeli Kádár nevűt, hogy intézze a viszálykodók pereit, mégis úgy, hogyha a bíró méltánytalan ítéletet hozna, a közösség azt megsemmisíthesse, akkor hívhassa vissza a hibázó bírót és kapitányokat, amikor akarja. Ezt a törvényes szokást a hunok, vagyis a magyarok Taksony fia Géza fejedelem ideéig megtartották.
Akkor az összes kapitányok egy lélekkel, egy akarattal kivonultak Szkítiából … eljutottak egészen a Tiszáig. A magyarok Pannóniába történt bejövetelétől számított huszonnyolcadik esztendőben egyező akarattal, Atillát, Bendegúz fiát királynak emelték maguk fölé. Ő pedig öccsét, Budát állította fejedelemmé és bíróvá a Tisza folyótól a Donig.(…)
A 677. évben, száznégy évvel Atilla magyar király halála után, Zakariás pápa idejében, mint ahogy az a rómaiak krónikájában meg van írva, a magyarok másodszor jöttek ki Szkítiából. Ögyek fia Előd Szkítiában Eunodbilia leányától fiat nemzett, akit Álmosnak neveztek el ama esemény miatt, hogy anyjának, mikor terhes volt, álmában megjelent egy sólyomforma madár és tudomására hozta, hogy méhéből rohanó patak fakad és nem a saját földjén gyarapodik meg. Álmos Előd, aki Ögyek aki Ed aki Csaba aki Atilla aki Bendegúz aki Torda aki Szemény aki Etej aki Apos aki Kadocsa aki Berend aki Zsolt aki Bulcsú aki Balog aki Zombor aki Zámor aki Lél aki Levente aki Kölcse aki Ompód aki Miske aki Mike aki Beszter aki Budli aki Csanád aki Bökény aki Bondorfán aki Farkas aki Otmár aki Kádár aki Beler aki Kear aki Keue aki Keled aki Dama aki Bor aki Hunor aki Nimród aki Thana aki Jafet aki Noé fia volt. Ezzel a 43 nemzedékkel máris elérkeztünk a vízözöntől Árpád-házi királyainkig. Álmos nemzette Árpádot, Árpád nemzette Zoltánt, Zoltán nemzette Taksonyt.
A Szkítiából való második kijövetelkor száznyolc nemzettség mindegyikéből kétezer fegyveres férfi jött el (…) elérkeztek Magyarország királysága vagyis Erdőelve – ma: Erdély – határára.”
Részletesen taglalja a magyar őstörténetet a Mahmúd Terdzsüman által írt Tárih-i Üngürüsz, vagyis Magyarország története. Ezt a kódexet Vámbéry Ármin hozta haza és ajándékozta a MTA-nak 1860-ban. Sorsa elhallgatás lett, 1988-ban Blaskovics József fordításában jelent meg magyarul.
„ A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nimród gyermekeitől származott. Nimródnak két fia született, Hunor és Magor. (..) Abban az időben Adzsem országának – ma: Perzsia, Észak-Kaukázus) – közelében egy bégnek két csodaszép lánya volt. Magor és Hunor ezt a két lányt feleségül vette. (…)
Hol vagy Pannonija tartománya! kiáltással kibontották zászlaikat, megszólaltatták a kis és nagy dobokat, és Íszá próféta – Jézus Krisztus –373.évében csapataik egymás után elindultak. (…) Amikor abba a oriontartományba érkeztek, látták, az ő nyelvükön azaz Hunor népének nyelvén beszélnek az ottani népek. Hunor nemzetségéből két testvér volt közülük, az egyiket Atilusznak, a másikat Budának hívták. Atilusz lett a király, okosan és igazságosan kezdett uralkodni. (…) Sziddijában Árpádot tették meg fővezérnek (…) Atilusz király halála után háromszáz év elmúltával, Iszá – Jézus Krisztus – őkegyességének 745.-ik évében elindultak (…) Árpád szerdár és a többi kapudán Erdelt – ma: Erdély – elfoglalták, ott hosszú ideig éltek és uralkodtak. Üngürüsz tartományban lakó nép közül senkinek sem okoztak kárt és senkit nem bántottak.”
Lehet, ha ezt nem e kis lapban kéne megírnom, hanem gyerekkorunktól tanítanák nekünk, nem itt tartanánk. A mai kor emberének meg kéne értenie, hogy a múlt ismerete, hagyományaink őrzése hatással van a mindennapokra. Meg kéne érteni, hogy az ország vezetőinek a magyar érdekeket kell szolgálni, mert a nemzet javai minden ember javai: ha miénk a föld, az energia, a gyárak, akkor a mi boltjainkban jobb és olcsóbb az ennivaló.

Vissza az oldal tetejére

 

Na mög hát döntsük el, kinek hiszünk: Lajos királynak vagy Glatz Ferencnek?

Urak és hölgyek, tudják-é mi a’,
Ha ünnepel az Akadémia?...
Nincs akkor ankett, nincs akkor bankett,
E szent intézmény részvényese bank lett,
Ekkor megnézik, hogyan áll a lista,
Bejön egypár új akadémista.
E díszes tisztet olyanoknak osztják,
Akik tudják, hogy: hogy él az osztyák,
És a cseremisz mit szokott enni…
De túl okosnak nem szabad lenni!...
(Ady Endre észre vette…)

(Felhasználtam Szondi Miklós, Történelmünkhöz magyarul című könyvét. További izgalmas dolgokat találhattok Heribert Illig Kitalált középkor és Uwe Topper A nagy naptárhamisítás című könyveiben.)

Vissza az oldal tetejére


II. MIÁSI ÚTI TANYASI TÍZPRÓBA

Gyengébbek kedvéért a Miási út a szentesi utat köti össze Mindszenttel, tizenkét km. hosszan. E gyönyörű és élő tanyavilággal körbeölelt úton két kiváló kocsma is található, Keletről nézve előbb Manci néni kocsmája, majd Pali bácsi Vegyesbolt- és Csehója. E két nemes helyiségben és a közöttük lévő ezerkétszáz méteren zajlott a testet-lelket vidító esemény.
Egy teljes évig tartó kitartó harcomba telt, míg az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem, azaz csapatot indíthattam én is! Nem volt könnyű, az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartottak, mígnem Pali bácsinál jelen kellett lennem az első komoly egyeztetésen, ahol a nagytiszteletű bizottság várta érveimet. Pálinka és sör biztató társaságában született meg végre a döntés, így Hun vitézek néven indulhatott csapatom, melynek tagjai a következő derék legények voltak: ifj. és id. Brunner János a mórahalmi Csodarétről, Ale-Pieter Bosch a Szatymaz környéki Barátpusztáról, és Mészáros Tamás Budapest városából.
A következő versenyszámok vártak ránk: szekértolás, patkódobás, talicskatolás, célba csattogtatás karikás ostorral, rúdtartás, teke, pingpong, tanyasi eszközök fölismerése, lovaglás, sakk. Ebből már sejthetitek, hogy nem volt mágnesszalagos belépő, nem volt idióta zene, nem kellettek biztonsági őrök, a kétezer forintos nevezési díjban benne volt a három kötelező sör, egy póló – mind a hat csapatnak más színű – és egy babgulyás. Az itt lakók szervezték maguknak, csupán, hogy együtt legyenek, jól érezzék magukat, itt nem vert éket sem párt, sem kufár, sem köjál. Követendő példa, így köll ezt csinálni!
Na de a verseny!! Kilenckor már indult a szekértolás Manci nénitől. Ideges versenyzők, inni veszélyes volt, hisz’ ahogy indult a stopper, már le is kellett húzni az első kötelező sört, s utána azonnal nekifeszülni a szekérnek, amin a következő csapat ült, meg az időt mérő mindszenti polgármester és egy félmeztelen néger titkárnő. 12 perc 27 másodperccel másodikként vártuk a folytatást. Nagyon kemény. A patkóval célba dobás után következett a talicskatolás, mely szintén sörös szám volt, a talicskában ülőnek kellett kiürítenie az üveget a szlalom végire. Nagy meglepetésre ezt a sárga pólósok nyerték, Rita és Firasz! Firasz tolta Ritámat. Ezek után a népes társaság átvonult Pali bácsihoz a folytatásra. Ahogy telt az idő, fokozódott a jókedv, fogyott a sör, valaki ellazult, valaki befeszült. Sörivásos lovaglásban Brunner Jani, sakkban Gulyás Feri verhetetlen. (Pedig de jól kezdtem! De aztán a démonok… Józanul azért tízből kétszer leverném!).
Végül is a dicsőséges második helyet szereztük meg, hangyányi hátránnyal! A győztes Korcsik Rendetlen János csapata lett. Ők ittak a legkevesebbet is, de megérdemelték. Hajrá!
Végül ezúton is megköszönöm, hogy részt vehettünk, annak reményében, hogy a télen folytatjuk!


 

 

Vissza az oldal tetejére

 

Erősödik az Izrael elleni bojkott. A Harez című újság írása

Magyarországon nagyon kényes dolog Izraelről, a zsidókról beszélni, még akármilyen jámbor hangnemben is. Aki ezt teszi, az már „zsidózik”. Pedig nincs ám ez így mindenütt. Szerte a világon mindennaposak az Izrael ellenes több tízezres tüntetések, az egyetemi konferenciák, a kereskedelmi, szellemi bojkottok. Ünnepelt sztárok lépnek fel, szólalnak fel ellenük – képzeljük el, micsoda hisztéria lenne itthon, ha mondjuk Soltész Rezső a Retek klub élő adásában elítélné a ghazai erőszakot! Ez a tévé úgy tájékoztatott, hogy tüntetés volt Zürichben Izrael mellett és Londonban Izrael ellen. Csupán azt felejtették el megemlíteni, hogy a svájci városban 50 (ötven!), Londonban pedig 100.000 (százezer) ember volt jelen. Arról sincs hír, hogy komoly zsidó szervezetek is tiltakoznak, maga Izrael állam léte ellen is. Ebből is következik, hogy Izrael bírálata nem biztos, hogy antiszemitizmus, pedig a cionista vezetők ezt harsogják. Ez az ő harcmodoruk. Hát így megy ez.
Szeptember ötödikén, a Harez című zsidó újság egy elemzést készített, hogy miért romlik a gazdaságuk helyzete, és miért erősödik az Izrael elleni bojkott. Az elemzés azt taglalja, hogy ez az új, pár éve megjelent, majd egyre szélesebb körben terjedő jelenség nem súlyos Izrael számára, viszont a jelentősége nagyon nagy, és már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bojkott támogatásához ma már világszerte nem csak a szélsőjobb csatlakozik, hanem számos ország, hírességek, tudósok, művészek. Legutóbb Chile kapcsolódott be, mely kijelentette, semmilyen izraeli terméket nem engednek be az országba, áttételes közvetítőkön keresztül sem.
Az izraeli újság megállapítja, a világ változik a szemünk előtt. Öt évvel ezelőtt egy ilyen bojkott elképzelhetetlen lett volna. A bojkott felgyorsult, a gazdaság pedig romlik. Az elemezgetés két részre bontja az okokat. Ezek röviden, jól figyeljetek:
Egyik ok, hogy az iszlám megerősödött, de nem csak a térségben, hanem az egész világon. Nagyobb befolyása van az országokban, és a kormányokban, mint eddig.
A másik ok, hogy Izrael elnyerte a Nyugat támogatását, ezért csalódtak Izraelben. Ennek okán és a gázai megszállásért kikiáltották a zsidóságot a sötétség nemzetének. A kis nemzeteknek a technika fejlődése, az internet lehetőséget adott, hogy jobban bemutassa a gázaiak sorsát, és ez sok embert hangolt Izrael ellen.
A második ponthoz hozzáfűzi, fő feladat, hogy támogassák azokat az embereket és szervezeteket, akik elhíresztelik, hogy Gázában minden rendben van.
Értitek? Én naivan, mikor elkezdem olvasni, vártam valami hangyányi önkritikát – de semmi. Mindenki hibás, csak ők nem. Ők gyilkolják a palesztinokat, tartják őket szögesdrót mögött, de a hibás a Nyugat, az iszlám, a technika, és főleg az, aki mindezt elmondja. Nagyon erős.
És olyan erős, hogy biztosan nagyon rossz vége lesz. Rémisztő. Rémisztőbb, mint ami Palesztinában történik. Rémisztőbb, mert ekkora hazugságot fenntartani az egész emberiség szeme előtt, óriási erőt takar, és ha ez az erő már nem bírja tartani ezt, akkor háború lesz. Háború, amit nem akar se zsidó, se cigány, se magyar, se tót. Háború, amelyben meghalunk.

Vissza az oldal tetejére



TÁRGYAK, EMBEREK

Belátom, hogy ez az írás túlságosan is érzegősnek tűnik elsőre, de mondanivalója annyira egészséges, hogy itt a helye.
Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek megkérdezte az apját, szemében fájó tekintettel - Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte. A gyermek azt írta:. "SZERETLEK APA!"
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az EMBEREK VANNAK HASZNÁLVA ÉS A TÁRGYAK SZERETVE!
Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:.. A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek:- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,
- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,
- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,
- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,
- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legye
n!

Vissza az oldal tetejére

 

Siposmalmi betyárvilág

 

Na asztán bizony nyugodtan mondhatjátok, hogy ez az eset nem is így vót, mer én úgy írom le, ahogy annak idejin kinn, a siposmalmi tanyavilágban hallottam. A hírforrásom sem őslakó, hanem Sunyi Sanyi, aki a nagy kanyarban lévő kocsma és bót mög néhány zugkocsma nagy örömire itten verte el németországi nyugdíját. Jómagam azon barátok közül vagyok, kik könyökénél vótunk ebben a nemes tevékenységiben, közben megismerve és megszeretve az üllési vidékeket.
No hát, hogy mán a tárgyra térjek, meséli, vót ott egy tanyán egy családapa, akire igen kíváncsiak vótak Szegedében, ott is a bíróságon, valami olyan ügyből kifolyólag, miben bűnös ugyan nem vót, de valami köze lehetett hozzá. Eszt sem tudom mán pontosan. Lényeg, hogy Istennek sem akart bemenni, a hideg is kirázta, ha városra gondolt, főleg meg arra a rémséges intézményre. Szóval rendösön mögmakacsolta magát. Gyüttek az idézések, egyre szigorúbbak, majd személyesen is próbálkozott a hivatal, olyannyira, hogy kománk látva, ennek mán fele se tréfa, kiköltözött a pusztába. Sőt, hiszitek vagy sem, ki is telelt ottan! A család mög élte életit, a gyerekek jártak iskolába, de úgy ki vótak ám képezve, hogy ahogy möntek ott libasorban, sönkihez egy szót sem szóltak, még a köszönést sem fogadták. Valahogy megoldhatta ott kinn, csatornaparton, elhagyott tanyákon, búvóhelyeken. Eccör éhös lehetvén, a polgármester feleségihez is bemönt a tanyába, s rányitva a nyári konyha ajtaját a megrémült, szólni se merő asszonyra, így szólt:

 

Ej, de csinos ma Katikám! (Lehet, nem így hítták, de ű vót az) Van-e valami kis harapnivaló?
Az asszony szó nélkül, gyorsan csomagolt neki ezt-azt, ami egészségül szolgált ott nekik a tanyába, kománk mög vigyorogva, kiélvezvén a betyárjelenetet, még tesz egy-két kedves megjegyzést, majd elmögy.
Asztán eccör már komolyabbra vötték ott benn gaz perzekútorok utódai, s kikűtték ám magát a kommandót! Valami hírt kaphattak, mer arrafelé lapultak, ahun a barátunk vót, de elkövettek egy nagy hibát. Biztosan nem nézhették figyelmesen az akcijófilmeket, mer akkor tudták vóna, hogy havat kő a szájba tönni, hogy ne látszódjék a lehelet, de főleg, hogy ne dohányozzanak ily titokzatos settenkedés közepette. Mer ám a tanyai embörünk mögérezte annak füstjit, oszt’ mán úgy köddé is vált, hogy Rambó is hozzá járna tanfolyamra, már ha tudná hun lakik.
Hát ennyi a történet kedves barátaim s igen kíváncsi révén a folytatásra, aki tudja aszt hitelösen, kérem írja mög nekem! Ha mög kiderülne, hogy még azóta is bujkál az ártatlan, akkó mög bizony maradjunk ám nagy csendben, mer hiteles forrásbúl tudom, hogy pártunk és kormányunk terrorista-ellenes egységet kíván létrehozni, mer vagy a baszkok vagy a tálibok, de lehet, a hazafiak löttek itt hirtelen nagyon sokan, oszt’ akkor ellepik ám Üllést a feketeruhások s még ráfoghatják a népre, hogy veszélyes elemet rejtöget, asztán mán kinn is az apeh , ami nemcsak a tanyákra, de a zsebekbe is bekukkant, s végül majd adnak egy ki kölcsönt a bankok, hogy ezt az egész felfordulás ki lehessen fizetni. Eszt mög asztán végkép nem kívánhatja emberfija.

 

Vissza az oldal tetejére

 

Múltbéli látomás

Ha valamikor feltámad bennem a vágy, hogy a múltat megidézzem, előkerítem az öreg ládikát, benne fényképekkel. Legtöbb arcot nem is ismerek, de tudom, hogy ők a rokonaim. Történetek szóltak róluk a családban, nagyapám szívesen mesélt mindig. Egyszer aztán megkaptam tőle az ereklyét –a ládát- legidősebb unoka jogán. Tudtam, búcsúzik; tőlem s a földi világtól. Az a néhány perc, amit ilyenkor együtt töltök az eltávozott ősökkel, számomra sokat jelent. Felmerül bennem: vajon másokkal is előfordul ilyesmi? A válasz sokféleképpen érkezik, már tudom, hogy nem vagyok egyedül.
Néhány hónapja rendszeresen keddenként este, összeülünk a régi moziban, mi, öten-nyolcan-tízen, akiket valami kimondott, és valami kimondatlan összeköt. Tervezgetünk a falunk jövőjéről, a felmerülő feladatok megoldásáról. ( Itt megjegyzendő, hogy természetesen tudom, hogy város ez a falu, de többek között azért nem élek a családommal Szeged városában, mert falusi életre vágytunk és Sándorfalvától megkaptuk ezt. Köszönöm.) Tehát ahogy az egyik ilyen estén beszélgettünk, Siska Antal barátom jelezte, hogy véleménye szerint mindenképpen testhezálló feladat lenne számunkra, hogy a templom falán lévő I. világháborús emlékművet felújítsuk és ünnepi keretek között, megkoszorúzzuk a közelgő nemzeti ünnepen. Nem volt kérdés, hogy megtegyük-e vagy sem, Szécsi István szakmai vezetésével megvalósult a terv. Láttuk, hogy idős barátunknak milyen sokat jelent ez és már kezdtük érezni mi is, amit ő, hogy a múlt emlékeit az idő ne koptassa, - mert akkor a jelen is fakul - hanem újítsa. Legyen az bár egy darab kő, vagy márvány, szimbólummá fog válni, ha – időt, némi pénzt ráfordítva – a figyelmet ráirányítjuk újra. Álljanak meg a kedves falubeliek egy pillanatra. Akik emlékeznek rá, hogy kiknek állították annak idején az emlékművet, azok majd mesélni fognak azoknak, akik nem emlékeznek. Akkor mégiscsak több emberhez jut el valamiféle üzenet, amit a hősök nevei küldenek, akik életüket áldozták a szent ügyért, a HAZÁÉRT. Számtalan példa van előttünk, hogy az igazul küzdő őseink a reménytelennek látszó helyzetekben is hittek a lélek nemességében, s inkább dicső halált haltak, mintsem szégyenszemre megfutamodtak volna. Nekem ezt üzenik, de lehet, hogy másoknak egyebet. Ám üzenet van. Kell, hogy legyen.
Gyönyörű szeptember. Élénkebb az élet városunkban-falunkban. Sokan járnak a templomtéren, kerékpárral, gyalogosan, sietve, ráérősen, öregesen, fiatalosan, mindenki pillantásra méltatja és elégedetten nyugtázza a megújult emlékhely látványát.
Szeretettel várunk minden ünnepelni vágyó lakost október 23-án, a koszorúzással egybekötött megemlékezésre,

a sándorfalvi Jobbik nevében, Dudás Zoltán

Vissza az oldal tetejére

 

Ha kell, eltemetjük minden holtunk
Csendes lesz a mező;
De aztán: szemzünk… oltunk;
Jönnek a gyermekek, az unokák…
Valamit mindenkibe beleoltunk…
Fájdalmam szörnyű kiáltó szavát
Az éjnek adom át, a hangtalannak:
Ország nincs már…!
De magyarok még vannak.

(Reményik Sándor: Új szövetség)

 

 

BIVALYHAJTÁS


Eső zuhog, ülök a biciklin már kora reggel, első állomás a mártélyi Ó kocsma. Szétosztok egy-két Tanyavilágot meg magvas gondolatot, aztán irány a mindszenti komp. Pont indul mire legurulok a töltésről, így a halászcsárdai nagyfröccs elmarad, de sebaj, pótolom Bakson. Itt megtudom, hogy aznap szentelik fel az új templomot, nagy egyetértésben cseverészünk még, majd megint ki az esőbe. Ópusztaszer Árpád kocsmát kihagytam, mai napig nem értem, miért, de hamar beérek Pitricsomba, ami már több, mint az út fele. Amióta asszony került a házhoz, ebéd is van itt a komámnál, Puritánnál, jó beszélgetésben meg is ragadok. Eső miatt pihennének ők is, de a Perzekútor csak nógatja őket telefonon, essenek mán túl azon a bivalybefogáson, mit hetek óta terveznek. Nyomatékul meg is jelenik, készülődés, Erika ellát vörösborral, én indulnék is, de aztán rágyüttem, hogy csak segítek, ha mán itt vagyok, így hát rövidnadrágban, papucsban nekilódultam velük.
Két tízhónapos üszőt – még nem ivarérett nőstény – kell kivennünk a csordából. A természetben az anya megoldja elapasztással a leválasztást, de tenyésztéskor külön kell venni, mielőtt 10-14 hónapos kora közt ivaréretté válik. Ha ebben az időben befolyassa a bika, gyenge utódok születhetnek, 3 éves kora táján a jó.
Erre vállalkoztunk hát. Perzekútor komámmal nemigen voltunk még bivalyközelben, de Puritán kioktatott minket, s gyors munkavédelmi oktatás keretében elmondta, hogyha felénk tartana az állat, tárjuk szét kezeink és kiáltsuk azt, hogy húúúú…! A pusztán egy darab semmi se volt, így a villanypásztor által képzett sarokba terelgettük őket, igen gyakran alkalmazva a kiáltozást. Mit mondjak, nem volt könnyű megszokni, mikor gyüt feléd a böhöm, de hát csak bízik az ember a barátjában, meg más esély úgysem volt. Ráadásul egyre izgatottabbak lettek, ahogy ott köröztünk, mert nehezen akartak az üszők belelépni a leterítet hurokba – szarvánál még nem lehetett. Három órába tellett, míg elindulhattunk velük a dűlőn át a másik szállásra. Puritán ment elől az egyikkel, mondta, figyeljük meg, milyen okos, ha rájön, hogy csak mennie kell, két perc múlva már könnyű vezetni. A másik meg ment utána, azt fogtuk mi.
Csodálatos dolog tekeregni a tanyavilágban, mert bármikor belecsöppenhet az ember izgalmas dolgokba, mint akár ez a bivalyhajtás.
Kérdezik Puritántól, minek a bivaly? Mert bivaly az kell. Így van.

Vissza az oldal tetejére

 

A Dalai Láma elzárta szív csakrát
Buddhizmus és magyarságtudat

„Buddhista tanok szerint Magyarországon, a Pilis hegységben van a Föld szív csakrája” Ezt írtam én az előző számban, beharangozva a Dalai Láma budapesti előadását. No hát ezen az előadáson Őszentsége válaszolt néhány kérdésre s köztük szerepelt az is, hogy igaz-e, hogy itt található a szív csakra? Sokan vártuk nagy izgalommal a választ. Kissé nehézkesen fordították neki a kérdést, majd meglepetésünkre a Láma kacagni kezdett. Elmondta, hogy a mexikói, a kínai, a magyar és még a tibeti is azt hiszi, ők a világ közepe. Nem is akar több szót vesztegetni erre. Hát nem esett jól, az biztos. Erősen el kellett gondolkoznom néhány dolgon. Először is, hogy honnan szedtem én ezt? Azután pedig, hogyan férnek meg elménkben a hazafias és a buddhista gondolatok? A Láma segített a válaszban. Minden ember egyenlő abban, hogy el akarja kerülni a szenvedést. Azt tanácsolja, a saját hagyományainkon, vallásunkon keresztül keressük a boldogsághoz vezető utat elsősorban. Ezekben elmélyülve is eljuthatunk az együttérzésig, a vágyaktól, rossz gondolatoktól való megszabadulásig. Én szerintem Magyarországon a felébredés, majd a szabadságunk kivívása a legfontosabb feladat. A saját lelkünk, tudatunk megtisztításához a buddhista tanok nagyon komoly segítséget nyújthatnak, de a Láma szerint vigyázni kell, mert a keveredés zavart okozhat. Őshagyományunkban a Pilisnek, a jóságnak nagy szerepe van. Népmeséinkben a leigázott, későbbi győzelmekor felemeli magához elnyomóját. A buddhizmus szerint kincs az ellenség, mert megtanít minket a türelemre, a nyugalomra. Ebből már ki lehet indulni.

Vissza az oldal tetejére

 

„A bátor harcos odavan”

 

 

 

11-én még együtt vitézkedtünk a Tanyasi Tízpróbán…Pár nap múlva jött a telefon…Brunner Jani jövőre már csak odafentről erősít minket. Megmagyarázhatatlan és érthetetlen. Aki egyszer találkozott vele mindössze, az is meg van döbbenve.
Lovon született, lóra termett. Jámboran, mosolyogva, bátran. Anyukáját napközben puszilgatta, megölelgette, kezét fogta, mint egy kisgyerek – aztán csak úgy papucsban fel a lóhátra, mentek Apjával kiválasztani a bikát a csordából.
Nem tudom mi oka lehetett ennek – tán sereget gyűjtenek odafenn?
Béke veled Jani.

Vissza az oldal tetejére

 

 

 

Jobbikról

„Tisztelt Görgényi Gábor!” Szeretném elismerésemet ezen az úton kifejezni, mert a " Tanyavilág " c. kiadványa többet tesz a magyarságért, megmaradásunkért mint bármely túlfinanszírozott nemzetinek mondott média. Tudom, hogy ismeretlenül a gratulációm kissé semmitmondó, de azt gondolom, hogy az ilyen levelek is muníciót jelentenek ebben a harcban.
Ezt a levelet kaptam a Jobbik Magyarországért Mozgalom (párt) egy tevékeny tagjától s ez válasz is arra, hogy az eddigiekkel ellentétben miért szerepel és támogathatja az újságot egy politikai párt. Ha kérdezik, mi a véleményem a Jobbikról, válaszom az, hogy akit én ismerek, mind elkötelezett és feddhetetlen híve a magyar nemzet érdekében vívott küzdelemnek. Bár tudom, hogy a politika annak az embertelen rendszernek miben élünk, a része, mégis úgy vélem, hogy a harcot belülről is, kivülről is – mint ahogy a Magyarok Szövetsége teszi – vívni kell. Ugyanakkor felháborodom azon, mennyire gyalázzák, ellehetetlenítik azt a szerveződést, ami az elmúlt nyolc év legsötétebb időszakaiban is bátran kiállt nemzetünkért, sőt az a sajtó, aminek támogatására a Jobbik biztatott nem is oly rég, s amely ugyanazt szajkózza most, mint aminek kimondásához akkor még bátorság kellett, az a sajtó is ellene hangol. A kormány most nemzetinek mondja magát – bár így lenne, de nem tudhatjuk. Látjuk viszont, hogy a politikába az is belefér, hogy magyar gyaláz magyart. A Parlamentben Z.Kárpát Dániel a népességfogyásról szóló felszólalásánál két kormánypárti képviselő volt jelen. Egyébként itt cinikus módon bemondják, ha vége a tévéközvetítésnek…. így hát estére már meg van a kétharmados Jobbik többség… A politika hitelét vesztet lett, ám nincs okom, hogy ne bízzak a Jobbikban. És nincs okom, hogy ne bízzak más pártok nemzeti elkötelezettségű tagjaiban sem – az idő majd eldönti, hogy a szerveződés hogy bírja a harcot, a fontos, hogy mi legények legyünk kemények és tegyük dolgunkat!

Vissza az oldal tetejére

 

 

 

Írja, szerkeszti és kiadja Görgényi Gábor, szatymaz3@gmail.com, 70-2666426
Készült 1200 példányban a vásárhelyi Szoliter nyomdában, Ferenc utca, 62-534286
Nyilvántartási szám 163/281/2/2008

Vissza az oldal tetejére

 

© 2006-2010. LAPSZEMLE.hu - Minden jog fenntarva. | Impresszum | Használat | Médiaajánlat | Kapcsolat