tv-musor.hu

orvossag.hu

Jósda.hu

egeszsegugy.hu

deviza.hu

TANYAVILÁG - 29. szám - 2011. június, Napisten havaTanyavilág

VÁRATLANUL MEGJELENŐ INGYENES KULTURÁLIS KIADVÁNY

TARTALOM

 

MEGNEVEZHETETLENSÉG

A SZABADSÁG S A RABSÁG, MIBEN KÜLÖNBÖZNEK

Ember és állat

Lány a tanyán

...egy kis Erdély...

 

 

 

VATAFAKA. Csak Huszárosan.

Mose Arie Friedman főrabbi beszéde

Modern élet, retyetye.!

Tanyasi Tízpróba, Barátpuszta

Rovásírás helységnévtáblák

TANYAVILÁG A DEVIZAHITELESEKÉRT


MEGNEVEZHETETLENSÉG

A dolgok kimondhatatlansága elkerülhetetlenül vezet az egész közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez. (Bibó István)
Az elmúlt évtized forrongása a magyar szó körül, akarva akaratlanul mindenkihez eljutott. Mára jórészt kialakultak a vélemények, az emberek értékrendjében elfoglalta a helyét a nemzeti hovatartozás fontossága illetve lényegtelensége.
A megnevezhetetlenek nemzetek ellen évszázadok óta tartó háborúja úgy tűnik, épp korunkban akar döntő csapást mérni – azonban a népek önvédelme is működésbe lépett. Magyarországon nagyon látványos ez a harc, itt az a kérdés, hogy ki lesz a magyar? Azok, kiknek „csak térkép e táj”, vagy azok, akiknek fontos a magyar lelkiség, kultúra mindennapos megélése. A Tanyavilág újság öt év után tud – végre! – eredményt felmutatni e küzdelemben. Az országban járva-kelve, figyelve, látom, hogy a magyar szó említésére tűnik el a belénk nevelt régi beidegződés, végre egészségesen lehet beszélni dolgainkról, s nem pártok, nem a politika, és főleg, nem a magyarkodás jut eszünkbe azonnal. Olyan témákról olvasok „hivatalos” napilapokban végre, amelyekről már évekkel ezelőtt írt e kiadvány.
Örüljünk, de a háborúnak messze nincs vége, az ellenség erős. De ki is az az ellenség? Ez a legfontosabb és a legizgalmasabb kérdés, aminek megválaszolásához ajánlom Bogár László Háború című nagyszerű írását, ami a Magyar Hírlapban jelent meg. Íme néhány részlete:

„Magyarország háborúban áll, tudtuk meg a miniszterelnöktől. Az ellenfél az államadósság és a munkanélküliség, illetve az alacsony foglalkoztatás. Hogy háború van, azt régen sejtjük, ám ha egy emberi közösség háborúban áll, akkor két "előzetes létműveletet" mindenképpen végre kell hajtani
ahhoz, hogy legyen esélye az életben maradásra. Az egyik, hogy beazonosítsa az ellene felhasznált fegyvereket, mert neki is olyan eszközöket kell a saját maga védelmére felhasználnia, amilyeneket vele szembe alkalmaznak. A másik, hogy - bármilyen kínos is, de - fel kell tennie a kérdést: ki az, aki ezt a háborút vívja ellene? Az ellenfél és a fegyver összekeverése veszélyes félreértések forrásává válhat. Éppen ezért a helyzetünk pontos megértése érdekében először azt kell rögzíteni, hogy az államadósság és a munkanélküliség csupán a fegyvereket testesíti meg. (…) Azt is látnunk kell, hogy az államadósság és a munkanélküliség közös gyökere a hiány, a deficit. A tünetegyüttest tehát úgy kellene újrafogalmaznunk, hogy kiderüljön belőle, a magyarságot ma általános "lét-deficit" jellemzi. Az anyagi hiányaink, vagyis a keresetekben, a munkalehetőségekben meglévő hiány kapcsolódik össze az államháztartás hiányával, és valójában a családi háztartások fokozódó hiányaival. És miközben egyre szűkösebben, egyre nagyobb hiányoktól sújtottan élünk, tehát "alulfogyasztunk", a minket terhelő adósság folyamatosan nő, azt a látszatot keltve, hogy éppen a folyamatos "túlfogyasztás" a
bajaink fő oka.
Ám mindez valójában csak a dráma legjelentéktelenebb része, az anyagi viszonyaink világát sújtó hiányok együttese. Mert ennél is sokkal súlyosabb hiányok növekednek vészjóslón például a népesedés terén is. Nemcsak egymillió többletmunkahely kellene, hanem legalább egymillióval több gyermek is. Arról meg aztán már beszélni sem lehet, hogy a népesedésünk mennyiségi deficitjénél is súlyosabb a minőségi leromlás. És azért nem szabad erről szólnunk, mert egy magát "politikailag korrekt" beszédnek nevező véleményhatalmi diktatúra betiltotta ezt a diskurzus-teret, rasszizmusnak bélyegezve azt. Hasonlóan gigantikus deficit alakult ki az elmúlt 40 év során az egészség-vagyonunkban is, és most mégis sokan úgy vélik, hogy megengedhetetlenül sokat költünk az egészségünkre. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban a legsúlyosabb, javarészt "láthatatlan" deficitek a lelki, erkölcsi, szellemi talapzatunkban jöttek létre. Az önáltató hazugságaink mindent megfojtó hálójába gabalyodva egyre mélyebb erkölcsi deficitben vergődünk. Látható tehát, hogy a nemzet ellen folytatott háborúban deficit-fegyverek egész sorát fordítják ellenünk, ám a döntő kérdés mégis csak az marad, hogy ki? Kinek a kezében vált/válhatott fegyverré az anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi deficiteknek az az egyre végzetesebb rendszere, amelyek közül a miniszterelnök csak néhányat, és ráadásul mint ellenfelet nevezett meg. De mint láttuk, ezek csupán fegyverek, noha nem tagadom a veszélyességüket. Nekünk azonban nem a fegyverek ellen kellene hadakoznunk, hanem az e fegyverek segítségével életünkre törő erőket kellene előbb néven nevezni, aztán pedig legyőzni. Már feltéve, hogy élve akarunk kikerülni e küzdelemből.
Ezt a harcot (amely akár a "végső" is lehet) egyelőre szinte teljesen kilátástalanná teszi, hogy a magyarság elveszítette azokat a létfontosságú képességeit, készségeit, tudásait, amelyek lehetővé tennék számára, hogy néven nevezze a dolgokat. Ehhez ugyanis, ahogyan a felvilágosodás kulcsfogalmai szóltak, "észre és erényre" volna szükség. Ám a legsúlyosabb deficit éppen e létfontosságú "javak" újratermelési folyamataiban alakult ki. A magyarságnak és az őt képviselő elitcsoportoknak ma sem érvényes tudása ("ész"), sem becsületes, bátor elszántsága ("erény") nincs ahhoz, hogy tudásából adódó feladatait teljesítse. Nyilván azért, mert - ahogy azt Bibó István írta - a dolgok kimondhatatlansága elkerülhetetlenül vezet az egész közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez. A cserbenhagyott, félrevezetett, kifosztott nép egyre rosszabb döntéseket hoz, és így egyre silányabb eliteknek teszi lehetővé az ország irányítását. Ezek aztán nem szolgálják a szakrális felelősségükre bízott népet, hanem kiszolgáltatják azt. Az így kifosztott nép aztán még rosszabb döntéseket hoz, és így még silányabb elitek jönnek... És hogy kinek szolgáltatja ki népét az egyre züllöttebb gátlástalan, cinikus elit? Hát annak a mindenkori "birodalomnak", amely ezt a háborút vívja ellenünk. Hiába teszünk tehát bármilyen jó szándékú kísérletet a fegyverek elleni harcra, ha a fegyvereket ellenünk fordító "kéz" továbbra is megnevezhetetlen. Mi több, továbbra is jótevőnk,
szövetségesünk, barátunk, felemelkedésünk legfőbb letéteményese.
Csak olyan emberi közösségnek van ugyanis esélye egy ilyen háborúban a megmaradásra, amely képes értelmi és erkölcsi lejtőjén megállni és visszafordulni. Ehhez kellene most erőt gyűjtenünk e háborúban.”

Vissza az oldal tetejére

 

A SZABADSÁG S A RABSÁG, MIBEN KÜLÖNBÖZNEK

Elképesztő, mennyire érvényes, miről ez a réges-régi csángó népdal szól! Annak idején egyértelmű volt, ki az ellenség, ahogy jött ránk karddal-vassal s a rabság is igencsak feltűnt… De gondolkozzunk: ma, milyen nehéz is megkülönböztetni a szabadságot a rabságtól!
Hogy is mondta Orwell? "Ha látni akarja a jövőt, akkor képzeljen el egy csízmát, amint az ember arcát tiporja - örökké."

 

Lányok a tanyánMej el, menj szegény magyar, a kétség partjára,
Tekints az ingadozó reménység polcára,
S te, aki tűztűl, vastúl nem tudsz megborzadni,
Borzadj, mikor a vég-sors hideg jelt fog adni.

Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon,
Elfajult testvéridtől csinált ál-utakon,
Kik őseink hamvait rútúl megtapodták,
Arany szabadságunkat aranyon eladták.

Menj, add egy olyan kézbe, szabadságod fékit,
Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit,
Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek:
A szabadság s a rabság, miben különböznek!

Vissza az oldal tetejére

 

Ember és állat

Itt, ott vagy amott, van egy művelődési ház, ahol a falon látható egy fénykép. Ezen a képen egy ló fekszik a gyepen, a nyakára ráborulva pedig egy fiatal férfi lehunyt szemmel. Alatta a felirat: ember és állat meghitt viszonya.

E képnek mondom most el hiteles történetét, amit magától a főszereplőtől hallottam. Kapaszkodjatok.
Kocsma, fuvarosok találkozóhelye. Ideje már, tanyáról bejött komámat ugratják, lovait lemacskázzák, ő se hagyja magát, a vége persze mi lesz, mint mindig, megmérettetés. Régi szokás szerint, miután mindent megtettek, mit szóval meglehet, kivonultak a kocsma elé, hátuljukkal egymásnak fordították a két szekeret, a két-két ló pedig beállt az ellentétes irányba. A megadott jelre majd nekifeszülnek és valamelyik elhúzza a másikat. Állatvédők, állatbarátok nagy gyönyörűsége…
No, az én barátom még a kocsmában kikötötte, hogy jól van, mehet a menet, de a tét két vödör sör legyen. Egy a jószágnak, egy meg neki magának.

- Felültünk, jól behúztam a féket, feszesre fogtam a szárat. Tudtam, hogy a marhája a jelre vadul neki akarja majd lódítani a lovakat. Vártam, figyeltem, így is lett. Nekifeszültek, de mivel nem szoktak ilyen teherhez, meg is lepődtek, hogy nem indul úgy, mint általában. Megtorpantak s mivel az meg ütötte őket, még egyszer neki akartak rugaszkodni. Ezt a pillanatot használtam ki, kiengedtem a féket és gyerünk! Száz méter után álltam meg, mikor már könyörgött, hogy jaj, a lovaim…!

Ember és állatE komoly küzdelem után be a kocsmába, s az adott szó szent lévén ezen a helyen, morogva, de érkezett a két vödör sör. Ló kezdte, le is húzta, ki is dőlt, de mivel már ki volt fogva, nem zavart senki sem, hogy ott megpihent. Vödör sör nem kevés: bizony derék barátomat is megviselte, kivánszorgott lovához, s leheveredve melléje, fejét annak nyakára helyezve, édesdeden el is aludt.
Ekkor érkezett arra egy jámbor diákcsapat, s mit sem tudván a nemrég lezajlott gígászi küzdelemről, már csak azt látták, hogy ló és gazdája együtt pihen.
E szép életképet meg is örökítették egy fényképezőgéppel, s ez a kép látható ama művházban, mind a mai napig…hát ennyi.

Vissza az oldal tetejére

 

Lány a tanyán

Kilátástalan küszködöm már egy ideje, a kiásott alapba dobálom a betontörmeléket egymagam, a mixer már elindult, késésben vagyok. Egyszer csak kocsizaj a dűlőn, Zsiguli, Mónika érkezik. Segíthetek, Gábor, kérdezi, mer’ úgyis másnapos vagyok, és meg is ragad egy nagy tömböt, amit én már fél órája rosszkedvűen nézegetek, és belevágja. Belelkesedek és kész is vagyunk időben, Mónika mondja, kösz Gábor, már teljesen jól vagyok, viszlát és ahogy gyütt, el is mögy.
Hallom aztán, kerítést csinálnak a tanyán édesapjával.

- Oszt’ mekkorára hagyjam a kertkaput kislányom?
Hát, pont akkorára, hogy egy szürkemarha beférjen rajta!

Csuda ez a Mónika. Zsebpénzin is cementet vesz, nem kenceficét. No de nehogy azt higgyétek, hogy valami ápolatlan, tenyeres talpas klézsei*. Nagyon is jó csaj. Mostanra aztán ember is került a tanyára, meg gyerek is lött. Néhány ácsingózó legény szomorkodik, de helyes. Úgyis fogy a magyar. Meg tanyasi is. Csak így tovább.
*klézsei: Klézse falu Csángóföldön, járnak oda székely legények asszonyér’. De csak a bevállalósak, mer’ azok akkorák, mint egy medve, faragatlanok is egy kissé, erre mondják, ne légy mán klézsei, télvíz idejin mezítláb viszik ki a bikát a mezőre, sőt aszongyák, a borospince kulcsa is náluk van.

Vissza az oldal tetejére

 

…egy kis Erdély…

Szepesi Sándor riportja a Miskolci Naplóban Gagyi Józseffel, akivel etédi születése révén, közös családi gyökereink vannak. Ezúton tudatom vele, hogy kötelességünk inni valamit az etédi Muskátli kocsmában! Addig is Isten áldja!

... egy kis Erdély...Gagyi József, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola pedagógusa több mint húsz éve ápol kapcsolatokat Miskolccal, illetve testvérintézményükkel, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolával. A rendszeres találkozók mellett, diákok utaznak egymáshoz szakmai gyakorlatra, kirándulásra, vagy ünnepelni, például március 15.-én. A nemzeti összetartozás napja alkalmából arról beszélgettünk, mit jelent számára, és a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárság lehetősége.
- Tapasztalatai szerint hogyan élik, ítélik meg Trianont ma, az erdélyi magyarok?
- Az idősebbek valószínűleg soha nem tudják elfogadni. Egy igazságtalan, át nem gondolt, ostoba döntésnek tartják, amellyel nem csupán kisebbségi sorsba juttattak két millió magyart Erdélyben, de összekevertek két különböző kultúrához tartozó, teljesen másként gondolkodó embercsoportot is. Természetesen a fiatalok is felvállalják magyarságukat, sőt büszkék is rá, de ők már abba a korba születtek, amikor a határok átjárhatók, amikor az ember már nem büntethető, ha bátran vállalja véleményét, nemzeti hovatartozását.
- Milyen volt magyarnak lenni Erdélyben az elmúlt évtizedekben? Milyen tere, lehetőségei voltak a magyarságtudat ápolásának?
- Az elmúlt évtizedekben természetesen nehezebb volt magyarnak lenni, mint most. A nemzeti hovatartozás meghatározta a szakmai előrelépést: ha magyar voltál nem tekintettek megbízhatónak, nem tölthettél be vezetői beosztást, csak ha vállaltad a megalkuvást. De talán, éppen ezért, sokkal erősebben élt a magyarságtudat. „Csakazértsem” hangulat uralkodott, főleg a Székelyföldön.
- Megítélése szerint mennyire erős ma az erdélyi magyarság körében az anyaországhoz való kötődés?
- Szerintem ez még ma is nagyon erős. És ez akkor is így van, ha a fiatalok egy része nem vallja be, vagy az ellenkezőjét hangoztatja. Most divat úgymond „európai polgárnak” emlegetni magunkat, de elég csak a szemükbe nézni egy nemzeti ünnepen, vagy egy magyarországi sportcsapat vendégszereplésén. Éppen olyan csillogó szemmel, fegyelmezetten éneklik a magyar Himnuszt, mint akármelyik idősebb magyar ember. A szerencsétlen december 5. –i népszavazás után is a fiatalok reagáltak a leghevesebben. Tehát az érzelmek megvannak, és sokkal erősebbek, mint hinnénk.
- Hogyan ítéli meg a kettős állampolgárság lehetőségét, jelentőségét?
- A magyar állampolgárság megadása szerintem kijárt már nekünk. Megérdemeltük, ha majdnem 100 év eltelte után is meg tudtunk, meg akartunk maradni magyarnak. Kellett ez az elismerés, kellett a kiállás értünk, és elvárjuk, hogy a mindenkori magyar kormány felvállaljon minket. Az erdélyi emberek nagy része számára ez szimbolikus jelentéssel is bír. Mi nem akarunk anyagi hasznot szerezni ebből, és aki akart, eddig is áttelepült. Viszont sokan itt maradtunk és maradni fogunk ezután is. Nagyon jellemző erre a fiam megfogalmazása, amit az állampolgári kérelemhez csatolt: „Nem Magyarországon élek, de magyar nemzetiségű vagyok. Szüleim, nagyszüleim és az ők felmenőik is magyarok voltak, ezért szeretném megkapni a magyar állampolgárságot. Nem valószínű, hogy valaha áttelepülök, de így hivatalosan is az lehetek, aminek mindig is éreztem magam: magyar!”

Kereskedelmi rádió riportere mondja: Aki rosszul érzi magát az utóbbi napok időjárása miatt, annak figyelmébe ajánljuk, hogy az erdélyi Bodzafordulón (300 lelkes falucska Kovászna megyében), már második hete folyamatosan mínusz 20 fok alatti a hőmérséklet. Stábunk felhívta a polgármestert, és érdeklődött a megváltozott életkörülményekről, mivel ma hajnalban rekord hideget (-28,6) mért a Román Meteorológiai Intézet kihelyezett műszere.
Polgármester: Fogas az idő az igaz, de itt ilyen a tél. Áram van, víz van, a hivatalnak van annyi fája, hogy a szükségeseknek odaadhassuk.
Riporter: És milyen rendkívüli intézkedéseket terveznek a nagy hidegre tekintettel?
Polgármester: ???(csend…)
Riporter: Ööö... arra gondolok tehát, hogy mik azok a döntések, melyek eltérnek a normális életviteltől?
Polgármester (kis csönd után): Éccakára begyühet a kutya.

Vissza az oldal tetejére

 

 

 

 

VATAFAKA. Csak Huszárosan.

VATAFAKA, csak HuszárosanIrgalmatlan vascső állványzat, tetején két oldalt odahegesztett vashordó, középen egy Zaporozsec motorblokk, mögötte Huszár Gábor tornyosul. Alul körben fiatal vásárhelyi
legények ütik a hordókat, a fémcsüngőket keményen, feszesen, pontosan. Folyamatosan lüktet hozzá egy doromb is.
Egy internetes portálon, mely’ csak mint különlegességet emelte ki, jelent meg a következő hozzászólás: kikérem magamnak, minden zenész társam nevében, hogy ezt zenének nevezzék!
Na pedig! Józan paraszt eszünkkel gondolkodva, az ember első hangszere a dob lehetett. Dobolhattak, mikor örültek, mikor bánkódtak, mikor hadba mentek, mikor hadból gyüttek, doboltak, ha történt valami fontos az életükben. A dob hangszer. Zene akkor lesz, ha hatást vált ki. Jó zene akkor, ha élvezzük a hatást. A dobolás a ritmussal válik zenévé. A Vatafaka kétszer nem játssza ugyanazt, a hatás egyértelmű, lelke a ritmus. Amikor nekiállnak a fiúk, senki se Al di Meolát vagy Bartókot vár. Nem is mondja, hogy ez jobb. De más. Más és nagyon jó. Az ütősök és a doromb összhangban, egy lüktetés, egy erő. Együtt lassul, gyorsul, vált monotonitásból pattogóvá, őrült tempóból kovácspöröly elementáris döngésévé. Zsigeredig hatol a ritmus, érzelmet kelt a szilajság. Nincs unalom, időben van vége. Nem zúgó fejjel állsz ott döbbenten, hanem erőtől duzzadva. Ez az!

Vissza az oldal tetejére

 

Mose Arie Friedman, bécsi főrabbi megnyitó beszéde a cionista-ellenes rabbikonferencián, 2004. július 1-én, Bécsben

Itt is a nagy embereknek kijáró tisztelettel hódolnak Herzl Tivadarnak, noha az az egész zsidóságnak felmérhetetlen kárt okozott, mert Isten akaratával dacolva a tisztán szellemi, tisztán eszmei vallást egy politikai hatalmi rendszerrel cserélte föl. Egy olyan hatalmi rendszerrel, amelynek, mint minden hatalmi rendszernek, ellenzői és ellenségei vannak, akik a rendszer ellen harcra kelnek. Természetes, hogy a palesztinok, Palesztina lakosai egy ilyen cionista hatalmi rendszert elleneznek. Mindnyájan ismerjük a következményeket, a háborút, az intifádát, a zsidóellenes terrorcselekményeket, és az izraeli hadsereg terrorcsapásainak palesztin áldozatait.
Hívő zsidóként sohasem fogadhatjuk el Herz Tivadar tanait. Hivő zsidóként teljes mértékben elutasítjuk a cionizmust. Hivő zsidóként látjuk, hogy a cionizmus árulás Isten és a zsidó vallás ellen.
Mi, tórahű zsidók a jövőben is békében szeretnénk a népek között élni, a német néppel éppúgy, mint az arabokkal. Egyetlen népet sem fogunk zsarolni, egyetlen népre sem gyakorolunk politikai nyomást, csak arra kérünk lehetőséget, hogy ahol élünk, Istenhez békésen imádkozhassunk. Ezért állunk éles ellentétben a cionista hatalmi politikával. Ezért állunk éles ellentétben minden úgynevezett nemzetközi zsidó szervezet kísérletével, akik olyan országokat zsarolnak politikailag és pénzügyileg, mint Németország és Ausztria. Ezért nem avatkozunk azon népek belügyeibe, akik közt élünk.

Vissza az oldal tetejére

 

Modern élet, retyetye…!

Szomszéd tanyán bátyám mán túl van a 99-en is – Szent László napján húztuk mög a fülit – lányai járnak ki hozzá, rendben legyen minden, bár még néha a lovat is beköti.
No, készítettek egy szíp fűrdőszobát a régi tanyába, úgy ahogy kő, csempe, mosdó, vécé…
Ahogy készen lött, szólnak az idősnek, gyüjjék mán be ugyan, oszt’ nézze mög a művet!
Így is történt, áll az öreg az ajtóban, nézi, nézi, majd mögszólal:
Hö! Hát azt akarjátok, hogy a lakásba szarjak?!

Vissza az oldal tetejére

 

Tanyasi Tízpróba, Barátpuszta

TanyasiTizProbaKicsit vakarta a fejét Báló Pista bátyám, mikor reggel megérkeztek, mert igen kevesen voltunk még a tanyán. Nekem viszont jól esett, hogy bízott bennünk, mert igen komoly, teljes csapattal érkeztek a Szatymazi vadászok. Egy darabig még én is aggodalmaskodtam, de nemsokára kialakult a hat öt fős csapat: a Tanyasiakhoz utolsó pillanatban érkezett meg Csülök Vásárhelyről, akit a Mexikói kocsmából hoztak egyenesen ide – csodálatos látvány volt, ahogy derékig kihajolva a kocsi ablakából, üdvözölte társait: bocsánat, bocsánat! – Kálmán Janinak is sikerült hősies munkával harcra képes állapotba hozni Szatymaz csapatát, a Vásárhely legénysége már úgy feszült az erőtől és a várakozástól, mint szürkemarha bika párzás előtt, mi, a Hun vitézek is készen álltunk, egyedül a Mindszent melletti Miási út brigádjával volt gond, ugyanis csak ketten érkeztek szégyenszemre, pedig ők találták ki a Tanyasi Tízpróbát, kettő nagyszerű vetélkedést már le is bonyolítva. Mikor ez ügyben vakartam a fejem, megérkezett Segesvári Csaba a Délmagyartól, akkor láttam életemben először, és egy váratlan ötlettől áthatva a bemutatkozás után közöltem vele, hogy nagyszerű lenne drága egykomám, ha fölvennéd ezt a piros pólót és beállnál a miási útiakhoz! Nem nagyon lacafacázott, már ismerkedett is, mög aztán fogtunk még két tétova legényt és indulhatott is az első szám. Nagy megkönnyebbülésemre Rampai vállalta a bíró szerepét, mindenkinek elmondta a szabályokat és azt is közölte miheztartás végett, hogy ő egy rendkívül ideges ember…
Így hát a Szatymazt képviselő társulat elfoglalta a helyét a szekéren, Rampai trombitált és Bartucz Gézáék már ihatták is a sört: ugyanis a szigorú szabályok szerint a szekértolás előtt mindenkinek le köll húznia egy sört, ami már bele számít az időbe. Jó gyorsan lenyomták, majd egy a rúdnál, négy mögötte, nekirugaszkodtak a majd kilométeres távnak. Akinek még volt kétsége a verseny komolyságát illetően, annak elmúlt, mikor meglátta, milyen állapotban érkeznek célba hőseink: mintha a Szaharán vergődtek volna át…
A legnehezebb számokat tettük előre, még van erő és lelkesedés. Így zajlott a vízhordás, stafétában egy üres korsóval Misabácsi tanyáján levő gémeskútig, majd vissza, nehezítve egy kötelező pohár borral a kútnál és egy csatorna-átugrással, eredeti holland rúddal. Nagy kufferbe jó pakolni, tartja a bölcs mondás, de a lányrablásnál a kis poggyász volt az előny, hisz’ a csapatok lánytagját széken is, biciklivázon is köllött cipelni. Talicskatolásnál már feszültek a legények, mint Súmaher a rajtnál, mikor is a bíró közölte, hogy most már ő is iszik egy sört, és ezt a legnagyobb nyugalommal meg is cselekedte. Íjászkodni mozgó lovaskocsiról kellett, Vízhányó Bence volt a király, rúdtartásban a vásárhelyi Belovai János, váratlan bénázások tarkították a patkódobálást kosárba, meglepően jól forgatták a karikást, a lányok pedig derekasan lovagoltak. Lassan ki is fújt az erő, nőtt a sor a sörnél, de az utolsó versenyszámra, a kötélhúzásra mindenki feltüzelte magát. A Hun vitézek alapos előnyüket ebéd után elherdálták, Vásárhely a nyomukban, így ez utolsó próbatétel döntött, mégpedig ennek is utolsó összecsapása, ez utóbbiak a Tanyasiak ellen. Ránézésre a vásárhelyi bika legények fél kézzel is győznek. Lélekben már le is mondtam végső győzelmünkről, mikor is látom, az első nekifeszülés után is állnak még a pusztaiak, sőt egy picit meg is indult arra a kötél! Gígászi csata kezdődött, már mindenki ordítva buzdított, a reggel még haldokló Csülöknek kidülledtek a szemei, a Vízhányók együtt feszültek a kötéllel, mintha az életükért küzdenének – az esélyes vásárhelyiek némán, összeszorított foggal, magukra maradva küzdöttek, vonásaik közt már fel-felbukkant a kétségbeesés és a hitetlenkedés. Ekkor pillantottam meg Fábián Tamást, a kötél végén, és tudtam, megtörténik a csoda: kimozdíthatatlanul, egész lényével belefeküdve, leírhatatlan arckifejezéssel húzta, húzta, húzta a világ összes bokrát, fáját, nyűgét, baját, húzta, s addig húzta, míg aztán győztesen eldőlt.
Ha azt írom, mint gyenge diák a fogalmazásai végére, hogy nagyon jó volt, az kevés. Volt kinn egy édességárus, félve kérdezem meg tőlük, hogy legalább a gázolajköltség bejött-e? Nem panaszkodhatunk, mondta, de mindennél többet ér, hogy ilyen jó hangulatú rendezvényen lehettünk. S valóban: belépőjegy, sztárvendég, biztonsági őrök nélkül is jól érezte magát boldog, boldogtalan!
Köszönet Ale-Pieter Boschnak, Vízhányó Zolinak, a lovasoknak, Dorogi Zolinak, Puritánnak, Rampainak, Nagy Anitának, Báló Pistának, Kálmán Janinak, Gajdács Bélának, Király Ferinek.

(fényképek)

Vissza az oldal tetejére

 

Rovásírás helységnévtáblák

Június 25-én a Hódmezővásárhelyre bevezető Rárósi úton kis ünnepség keretében helyezték el a város határát jelző magyar rovásírással készült táblát. Ezen túl a város tíz bevezető útja mentén látható.
Örvendetes módon egyre gyarapszik a Kárpát-medencében a rovástábla – örvendetes, mert nemcsak a település nevét, hanem kultúránk értékét, megőrzését is jelzik. Örvendetes, mert végre pártoktól, politikai gondolkodástól független összefogással készülnek! Igen, végre, mert ez nagy szó, hiszen ahhoz szoktunk, hogy a magyar értékek említésére felhorkanás, hisztéria a válasz. A szervező és a magam tapasztalata is a meglepően jó hozzáállás, más ügyekben is így kell!
Ha valaki nekilát szervezni saját falujába, városába, előbb-utóbb három lehetőséget talál: a Szakács Gábor-féle, Székelyföldről indult kezdeményezést, a Rovás Alapítvány minden hivatalos részt és a táblagyártást is elintéző szolgáltatását, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom segítségét.
Lehet választani, rajta, lényeg, hogy nyitva a kapu, legyen minél több helyen ismert a rovásírás!

A rovásírás a magyarok legrégibb és legértékesebb kincse. Emlékei bizonyítják, hogy legalább 8-9 ezer éve a Kárpát-medence őslakói vagyunk, ősi soron, ősi jogon mienk ez a föld. Különösen fontos ennek hangoztatása most, az erőteljes globalizációs törekvések idején, mikor betereltek minket az Európai Unió közös aklába.
A rovásírás cáfolja a finnugor származás és nyelvrokonság elméletét és bizonyítja a szkíta-hun-pártus-avar-magyar folytonosságunkat, mert ezeknek az őseinknek tárgyi emlékein megtalálható. (…)
A rovásírás rendkívül fontos nemzettudatunk, nemzeti önbecsülésünk felélesztése érdekében, különösen gyermekeink számára. A rovásírás a magyar nyelvvel együtt fejlődött, ezért minden hangunkra van benne jel. A X.-XI. században a sokkal fejletlenebb latin betűs írásra kényszerítettek minket, amellyel 13 hangunkat nem tudtuk lejegyezni. (…)
A köznépi sírokban találta rovásemlékek tanúsága szerint már szkíta-hun-avar népünk egésze írástudó volt, olyan korokban, mikor más népeknek még az uralkodói is írástudatlanok voltak.”
(Friedrich Klára: Kőbe vésték, fába rótták…)

Vissza az oldal tetejére

 

Rovásírásos helységnévtáblák, HódmezővásárhelyKörüljárják a lelket

Nem baj ha vándor
Botom veszett s veres rókák
Rongyosra marták s le
Esett már utolsó sarum is…

Álljunk meg: nyár és
Fasor végén! Tisza-
Háti nyár mögött…

Kinn: Nyírjes-pusztán kicsike
Nem-baj-napos Berek…
rovásírás Benne vén Nyír
S nem baj a vipera s veszett dúvad…

…baj kik körüljárják a Lelket – s ettől fogva
Még dolmányos- s vetési varjú se jár’
Kárrogatni arra soha…

L.Péter Sándor

Vissza az oldal tetejére

 

TANYAVILÁG A DEVIZAHITELESEKÉRT

A kormány hoz olyan döntéseket, amik nem tetszenek nekünk, s ilyenkor csak abban bízhatunk, hogyha igazán jót akar, akkor hatalmas nyomás alatt van. Bogár László írásából megtudhattuk, hogy a bankrendszer egy fegyver az ellenség kezében, tehát igen-igen nagy falat, ha valaki felveszi a kesztyűt…
Azonban én szeretnék teret adni azoknak a civil kezdeményezéseknek is, amiket elhallgatnak, sőt igyekeznek minden eszközzel ellehetetleníteni. Ilyen a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, ami túlélt már házkutatást, jogtalan fogva tartást, honlap letiltást, stb…
Véleményük szerint, az eredeti szerződés törvénytelen, amit meg lehet támadni, de ha aláírják az új szerződést, akkor ez a lehetőség megszűnik.
"Fehér Kéményseprők" Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, a Magyar Kormány öt pontos javaslatból egyetlen egyet sem tud elfogadni, azok mind a bankok védelmében került kialakításra, ami az adósok további elszegényedését eredményezi. A probléma elodázását vonja maga után, több millió adós, embertelen módszerekkel történt kilakoltatásával. (…)
Álláspontunk szerint, ha az adós aláírja és elfogadja a 180,- Ft/CHF összegű pénzügyi intézmény, gyűjtő számlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződést azzal legalizálja a "semmis" eredeti tartalommal kötött hitelszerződést. Ezáltal lemond a tisztességtelen szerződés megtámadhatóság jogáról.
Véleményünk szerint, mivel a feltárt bankok által elkövettet csalás valós alapú, ezért próbálják a bankok, a Kormány és a média segítségével az adóst a giotin alá sodorni, az új szerződések megkötésével, aláírásával, törvényben kötelezetten, legalizálni a bankok által megvalósított csalást!
Kérünk, minden bank ügyfelét, hogy semmit nem írjanak alá, főleg a bankok által számára "kedvezményesebb" új szerződést ne!
NE írjanak alá semmit, még kényszer ellenére se, valamint egyszerre értesítsék a helyi rendőrséget, és a "Fehér Kéményseprőket", hogy együttesen meg tudjuk tenni a zsarolás és csalás bűntette elkövetésében a bűntető feljelentést!
www.feherkemeny.com Email cím: info@feherkemeny.com; Telefon: 06-20/ 399-5821

Vissza az oldal tetejére

 

Perelhet az adós!

Követeljenek kártérítést a bankoktól a devizahitelesek. Minden joguk megvan rá, hiszen ezek a kölcsönök hibás termékek - állítja Róna Péter a Magyar Nemzetben.
A közgazdász szerint a pénzintézetnek kell megítélnie, hitelképes-e az ügyfele, akinek csak annyi a dolga, hogy a valóságnak megfelelő adatokat adjon meg. A bank munkatársainak ezen információk alapján el kell dönteniük, kinek mennyi pénzt adnak kölcsön. Vagyis a banknak kell eldöntenie, ki mekkora hitelt tud törleszteni.
Róna Péter - aki évtizedekig vezetett neves pénzintézeteket az Egyesült Államokban - azt mondja, a devizahitelek egyszerűen rossz termékek voltak, "amiket nem is lett volna szabad az emberek nyakába sózni". A bankok nem terhelhetik a szakmai ismeretekkel nem rendelkező felhasználókra a hiányos kockázatelemzésük következményeit - mondja a közgazdász.
Mivel a devizahiteleknél nem lehet tudni, miként változnak a törlesztőrészletek, szinte lehetetlen megállapítani azt, hogy az ügyfél képes lesz-e visszafizetni azt vagy sem - mondta a lapnak Róna Péter. A forintkölcsönöknél szó sem volt ilyen rizikóról, ám azok magas ára miatt a pénzintézetek inkább svájci frankban hiteleztek. A bank felelősséggel tartozik termékeiért, és az egyértelműen hibásnak minősül, ha később kiderül, hogy rosszul állapította meg a hitelfelvevő törlesztőképességét - közölte Róna Péter, aki éppen ezért jogosnak tartja a Magyar Szociális Fórum kezdeményezését.
A civilek pertársaságot hoznak létre a hitelezőkkel szemben, és a devizaalapú szerződésekre, mint hibás banki termékekre hivatkozva, megpróbálják elérni, hogy az adósok kártérítésben részesüljenek. Róna Péter nemzetközi példák alapján közölte: többször is előfordult már, hogy a bíróság arra kényszerítette a bankokat, térítsék meg az ügyfeleiknek okozott károkat.

Vissza az oldal tetejére

 

Írja, szerkeszti és kiadja Görgényi Gábor, szatymaz3@gmail.com, 70-2666426
Készült 1200 példányban a vásárhelyi Szoliter nyomdában, Ferenc utca, 62-534286
Nyilvántartási szám 163/281/2/2008

A MEGGYÖTÖRT EMBEREK SEMMITŐL SEM FÉLNEK, TEHÁT A VAJDASÁGI MAGYAROK NEM SZARRAL GURIGÁZNAK. (Loncsárevity Gyuri barátom mondta nekem. Bajtársak!)

Vissza az oldal tetejére

 

© 2006-2011. LAPSZEMLE.hu - Minden jog fenntarva. | Impresszum | Használat | Médiaajánlat | Kapcsolat